Átesett a Covidon? Segítsen felmérni, hogyan hat a betegség az agy öregedésére!
2021. október 6. – 05:09
Bár a koronavírus-fertőzés által okozott Covid-19 elsősorban légúti betegség, már régóta tudjuk, hogy egy sor másik szervet is komolyan érinthet. Az is közismert már, hogy a betegségnek az akut szakaszon túli, hosszú távú hatásai is lehetnek, elég csak a hosszú vagy poszt-Covid néven ismert tünetegyüttesre gondolni.
A Covid-19 egyik ilyen, légúti tüneteken túlmutató hatása az agyműködést érinti. Az Alzheimer’s Disease International nevű szövetség már jelezte is, hogy a járvány a demenciában szenvedők számának globális növekedéséhez vezethet, mert a koronavírus-fertőzés növelheti a demencia kialakulásának valószínűségét, és előbbre hozhatja a tünetek megjelenését.
Ezért is különösen fontos a Covid-19 és az agyi egészség kapcsolatának alaposabb vizsgálata. Ebben pedig most mindenki segíthet, aki átesett már a Covidon.
Az ELKH Természettudományi Kutatóközpont és Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet ugyanis épp ilyen vizsgálatra várja a 18 és 75 év közöttiek jelentkezését. Az általuk vezetett kutatás célja „az élethosszon át változó agyi működés és az időskori szellemi hanyatlás vizsgálata, különös tekintettel a Covid-19 okozta idegrendszeri zavarokra és maradványtünetekre, valamint azok agyi öregedésre gyakorolt hatására” – olvasható a felhívásukban.
A jelentkezőkre az alábbi vizsgálatok várnak:
- MRI
- ambuláns szakorvosi neurológiai vizsgálat
- alvási EEG
- életmódkérdőívek
- emlékezeti tesztek
- vérvétel.
Aki részt venne a kutatásban, az mri.akk@ttk.hu emailcímen jelentkezhet.