Temesváron olyan súlyos a járványhelyzet, hogy bevezették a hétvégi éjszakai kijárási tilalmat
2021. szeptember 22. – 15:11
Az étkezési utalványokkal és oltáslottóval ösztönzött vakcináció ellenére is nagyon meredek fertőzésszámokat jelentettek szerdán a román egészségügyi hatóságok. Az MTI által idézett szerdai adatok szerint ugyanis Szatmár, Temes és a fővárost övező Ilfov megye után Bukarest is vörös besorolásba került járványügyi szempontból, miután meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben azonosított koronavírus-fertőzések száma (ez napi több mint ezer új fertőzöttet jelent). Ez azt jelenti, hogy ha a fertőzések üteme nem csökken, két héten belül a hat ezreléket is túllépi a fertőzési ráta a román fővárosban, ekkor viszont be kell zárni az iskolákat, és a helyi járványügyi törzs akár vesztegzárat is elrendelhet.
A háromezrelékes fertőzési ráta felett a kormány múlt heti határozata értelmében csak az uniós digitális védettségi igazolással lehet belépni a vendéglátóhelyekre, mozikba, színházakba és sportlétesítményekbe, de a nagyobb létszámú magánrendezvényeken is csak azok vehetnek részt, akik felvették az oltást, legalább fél éve kigyógyultak a fertőzésből, vagy friss teszttel igazolják, hogy nem fertőzöttek.
Temesváron, ahol a fertőzési ráta a lakosság 4,5 ezrelékére emelkedett, hétvégi éjszakai kijárási tilalom bevezetéséről döntött szerdán a járványügyi operatív törzs. Ennek értelmében pénteken, szombaton és vasárnap 20 óra után csak indokolt esetben és erre vonatkozó igazolással szabad az utcákon közlekedni, az üzleteknek pedig legkésőbb 18 órakor be kell zárniuk.
Romániában országos szinten is rohamosan emelkedik a járványgörbe:
szerdán meghaladta a hétezret az egy nap alatt újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ami több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának.
Az utóbbi 24 órában 130 koronavírusos beteg vesztette életét, ami csaknem duplája a kétheti mozgóátlagnak. Szerdán ezer fölé emelkedett a Covid-kórházak intenzív terápiás osztályain ápolt súlyos betegek száma: ez azt jelenti, hogy a jelenleg rendelkezésre álló helyek több mint 90 százaléka betelt. A román hatóságok most kórházi részlegek átminősítésével és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálják emelni a koronavírusos betegek számára elkülönített helyek számát az intenzív terápián.
Romániában a nyár eleje óta nagyon lelassult a koronavírus elleni vakcináció, jelenleg az ország lakosságának csak 27,7 százaléka van beoltva (ráadásul nincs nagy számbeli eltérés a mindkét dózissal oltottak és az egy dózissal oltottak között).