Megbetegedett egy pedagógus, hét osztály oltatlan diákjai kerültek karanténba Kazincbarcikán

2021. szeptember 22. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) eljárásrendjének megfelelően karanténba kerültek a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ hét osztályának oltatlan diákjai, mivel az intézményben egy tanár koronavírus-fertőzött lett – erősítette meg az értesüléseket megkeresésünkre az intézmény igazgatóhelyettese. A hírt elsőként közlő Magyar Narancs úgy számolt, akár 200-nál is több diáknak rendelhettek el karantént, mivel az egyik érintett 35 fős osztályból pl. 26 gyereket küldtek haza.

Az igazgatóhelyettes a Telex megkeresésére elmondta, hogy az NNK eljárásrendje szerint azok kerültek karanténba, akik részt vettek az érintett pedagógus óráin, és nincsenek oltva – azok azonban, akik pl. megelőzően hiányoztak, bejárhatnak majd az iskolába. Úgy tudjuk, a karanténba kényszerült diákok számára nem lesz klasszikus digitális oktatás, de a következő tananyagokról értesíteni fogják őket.

Történt mindez azután, hogy Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta: nem tud olyan Emmi-szabályról, ami tiltaná a digitális oktatás elrendelését a 12 év felettiek esetében, amennyiben az indokolt.

Az intézmény honlapjára egyébként szerdán azt írták ki, hogy az ott történt Covid–19 megbetegedés miatt a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Edelényi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya a jelenleg érvényben lévő hivatalos eljárásrend (Hivatalos Értesítő 2021. évi 22.szám) alapján a fertőzött beteggel szoros kapcsolatba került személyeket 10 napra járványügyi megfigyelés alá helyezi (Eljárásrend 3.1 pontja).” Az érintett tanulók a karanténra kijelölt címet nem hagyhatják el a következő tíz napban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!