Covidos lett, belehalt az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa

2021. szeptember 13. – 19:18

Másolás

Vágólapra másolva

Elkapta a koronavírus-fertőzést, és belehalt a Covid-19 betegségbe az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – írja az MTI az izraeli Ynet nyomán.

Chaj Saulian korábban oltásellenes tüntetéseket szervezett, azokon beszédeket mondott, és a közösségi médiában felszólította jelentős számú követőjét, hogy ne hordjanak maszkot és ne oltassák be magukat mert szerinte „nincs járvány, az oltás felesleges és veszélyes”.

Két héttel a megfertőződése után, súlyos állapotban került kórházba a Tel-Avivtól délre lévő Holonban, ahol hétfő reggel életét vesztette a koronavírus szövődményei miatt. Halála előtt két nappal, a kórházi ágyáról, oxigénmaszkban még felszólította oltásellenes követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen, és szálljanak szembe a „kormányzati kényszerítéssel”.

A világ más országaiban sem ritka, hogy a járvány létét vagy súlyosságát tagadó és/vagy oltásellenes véleményvezérek lesznek covidosak és halnak bele a betegségbe. Az ismertebb amerikai eseteket ebben a cikkben mutattuk be. Fontos különbség, hogy a legtöbben, akik ilyen helyzetbe kerültek, haláluk előtt azt mondták, hibáztak, be kellett volna oltatniuk magukat.

Izrael a viszonylag kisszámú oltásellenes mozgalom mellett élen jár a koronavírus elleni oltásokban, december vége óta 6 046 227 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer–BioNTech-vakcinával. Ez az ország lakosságának 65,02 százaléka, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát. A védettség növelésére augusztusban újabb oltási kampányt hirdettek meg, amelyben eddig 2 897 702-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ez a lakosság 31,16 százalékát jelenti.

Jelenleg 181 509 ember van karanténban. Ők vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. Vasárnap 150 ezer teszttel 7781 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, 5,22 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya. 80 931 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1120-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 684, és 186-ot tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki. A járványban tavaly február óta 7406-an haltak meg Izraelben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!