Negyedik hullám Szerbiában: megduplázódott a kórházban ápolt betegek száma

2021. augusztus 15. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi két hétben megkétszereződött a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában. Főként azok szorulnak ápolásra, akik nem kaptak védőoltást – közölte Verica Jovanovic, az országos közegészségügyi intézet igazgatója vasárnap a szerbiai közszolgálati televízióban.

A tisztifőorvos az MTI szerint elmondta: ez már a járvány negyedik hulláma, és bizonyosan ismét korlátozásokra lesz szükség a járvány terjedésének lassítása érdekében.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában vasárnapra 1005-tel 731 227-re emelkedett, összesen pedig 7163-an vesztették életüket a járvány során.

Néhány nappal ezelőtt a szerb operatív törzs egyik tagja azt nyilatkozta, hogy mindenképpen szükség lesz újabb korlátozó intézkedések bevezetésére, például a vendéglátóhelyek nyitvatartásának rövidítésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!