Éttermekben, mozikban is kérik majd az uniós Covid-igazolványt Olaszországban

2021. augusztus 05. – 15:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szeretnék ösztönözni a lakosságot az oltás felvételére, ezért a múzeumok után több helyen kötelezővé teszik az uniós zöldigazolványt Olaszországban – döntött a kérdésben illetékes tudományos bizottság csütörtökön. Az intézkedés már másnaptól, vagyis 2021. augusztus 6-tól életbe lép. A szabályozás szerint csak a zöldigazolvánnyal rendelkezők látogathatják onnantól az edzőtermeket, az éttermek belterületeit, illetve a mozikat – írja a lasicilia.it.

A tervek szerint kötelezővé tennék az oltást az iskolai dolgozók számára és az egyetemistáknak is, hogy biztonságosan kezdhessék el az oktatási szezont, illetve úgy tervezik, hogy szeptembertől a repülőt, vonatot és távolsági közlekedést használóknak is rendelkezniük kell majd uniós igazolvánnyal. Az olasz egészségügyi minisztérium közben igyekszik minden arra jogosult, Olaszországban élő számára eljuttatni a Covid-igazolványt, és ezt már azok is megkaphatják, írtuk korábban, akik még csak egy oltást vettek fel.

Július 1-jétől minden uniós országnak kötelező bevezetnie az uniós Covid-igazolványt, másik nevén a zöldigazolványt, így Magyarországnak is. Három esetben kaphat valaki zöldigazolványt: ha kapott az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett (Pfizer-, Moderna-, Janssen-, AstraZeneca-) védőoltást koronavírus ellen; ha fel tud mutatni negatív koronavírustesztet; ha
felgyógyult a koronavírusból, és ezt igazolni tudja. Az olaszok döntése a sinopharmosokat és a szputnyikosokat érintheti kellemetlenül, ők ugyanis csak negatív teszttel ülhetnek be ezentúl az éttermek belterébe, mozikba vagy mehetnek edzőterembe ott.