CDC: A delta variáns olyan könnyen terjed, mint a bárányhimlő

2021. július 30. – 06:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem farkast kiáltunk. Meg kell értenie mindenkinek, hogy a helyzet komoly” – idézte a CNN az amerikai járványügyi hatóság (CDC) vezetőjét azzal a jelentéssel kapcsolatban, amely szerint a koronavírus delta variánsa olyan könnyen terjed, mint a bárányhimlő. Rochelle Walensky szerint a gyerekeknél és a fiataloknál is ismét indokolt lesz a maszk viselése az oktatási intézményekben.

A vírust az oltottak is terjesztik, éppúgy, mint akik nem kaptak vakcinát a koronavírus ellen.

A CDC szerint egy fertőzött nyolc vagy akár kilenc embernek is átadhatja a vírust.

Az amerikai járványügyi hatóság által megerősített vizsgálatról először a Washington Post írt. Eszerint nagyon aggasztó a delta variáns fertőzőképessége, ami az eddigiekhez képest új védekezési protokoll kidolgozását követelheti meg. Walensky csütörtöki, szűk körben adott beszámolója szerint az idősebbekre nagyobb veszélyt jelent a vírus, mint a fiatalabbakra, az oltások ellenére is – bár a súlyos következmények és a halál esélyét így is tizedére, a fertőzését harmadára csökkenti a vakcina. Ismét felmerülhet a maszk általános viseletének előírása – alig két és fél hónappal azután, hogy május közepén az oltottak számára megszűnt a maszk kötelező viselése.

Az új fertőzések száma az Egyesült Államokban ismét napi 61 ezer fölé nőtt az elmúlt héten. Egy hónappal korábban ez a szám 11 ezer volt.

A CDC szerint a járvány elleni küzdelemben változtatni kell a stratégián, meg kell értetni a társadalommal, hogy az egyéni védelem ismét meghatározó fontosságú lett. Az oltások szükségességére Joe Biden is felhívta a figyelmet. „Olyanok halnak meg, akiknek nem kellene meghalniuk. Majd hallani fognak olyan történetekről, hogy a kórházba kerülő haldokló azt kérdezi az orvostól, hogy kaphat-e oltást. És az orvos majd azt válaszolja, sajnálom, már túl késő” – mondta az Egyesült Államok elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!