Csak azokat a dolgozókat engedi vissza az irodába a Google és a Facebook, akik beoltatták magukat

2021. július 29. – 11:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Noha vakcina már van, oltatni nem kötelező, és akadnak, akik nem is szeretnének – ám megeshet, hogy többeknek muszáj lesz, mert ahogy Magyarországon felmerült (és az egészségügyi dolgozók számára kötelező is lett), úgy a világ más pontjain is előkerülhet bizonyos munkakörök esetén a kötelező oltás kérdése.

Magyarországon a munkáltató még nem írhatja elő hivatalosan, hogy a munkavállalók beoltassák magukat, ám úgy tűnik, az Egyesült Államokban erre van lehetőség, mert a Gizmodo értesülései szerint a Google és a Facebook is előírta a dolgozóinak: csak akkor mehetnek majd vissza az irodába dolgozni, ha felvették az oltást. Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook még nem ilyen határozott a kérdésben, ő még bizonytalan abban, hogy valóban a kötelező oltás a megfelelő megoldás.

A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai mindenesetre egy emailben tájékoztatta a dolgozókat arról, hogy aki vissza szeretne térni az irodába, annak be kell magát oltatnia. A döntés egyelőre az Egyesült Államokban dolgozó munkavállalókat érinti, de később ezt a többi régióra is ki szeretnék terjeszteni. Csak ott írják majd elő, fogalmaz a Gizmodo, ahol elég vakcina áll rendelkezésre, így a munkavállalók valóban be tudják oltatni magukat. Azok, akiknek orvosilag ellenjavallt vagy más okból nem biztonságos, nem kell beadassák a vakcinát. Annyi biztos, hogy még október 18. után is választható lesz a home office a Google-nél, és a home office felfüggesztése előtt legalább harminc nappal szólnak majd a dolgozóknak a tervekről. A Facebooknak is hasonló tervei vannak, de ők egyelőre csak annyit közöltek, hogy az irodai visszatéréshez szükség van oltásra.

Közben Joe Biden amerikai elnök várhatóan csütörtökön bejelenti, hogy az összes állami alkalmazottnak fel kell vennie az oltást. Akik erre nem hajlandóak, azoknak rendszeresen teszteltetniük kell magukat – írta a Washington Post.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!