Sorra állnak le a nagy sorozatok forgatásai a briteknél a koronavírus miatt
2021. július 25. – 14:14
frissítve
Több sorozat forgatását is le kellett állítani Nagy-Britanniában azért, mert a stáb egyik tagjának pozitív lett a koronavírustesztje. A legfrissebb leállás csütörtökön volt, amikor a Sky és AMC csatornák közös Gangs of London című sorozatának második évadát kellett felfüggeszteni.
A stábtag fertőzése a rendszeres, heti kétszeri tesztelés során derült ki. A Variety értesülései szerint ilyenkor a brit kormány tanácsára 10 napra le kell állni. A Sky már korábban olyan rendszert dolgozott ki a forgatásokra, ami úgynevezett buborékokra osztja fel a stábot, így csak azoknak kell hazamenniük házi karanténba, akik a fertőzött közvetlen közelében dolgoztak. A csatorna szóvivője azt nyilatkozta a Varietynek, hogy a második évad forgatása akkor fog újraindulni, amikor biztonságosnak látják.
A Netflix Bridgerton című sorozatának forgatásán nem egy, hanem rögtön két Covid-fertőzött stábtagot is kiszűrtek előző héten, a munkálatok pedig határozatlan ideig leálltak. A Netflix nem kommentálta a sajtónak, hogy ki a fertőzött, színész vagy stábtag, de annyi biztos, hogy akárki volt is, karanténban van. Egyelőre nem tudni, hogy mikor fogják újraindítani a forgatást a tavalyi év egyik legnépszerűbb sorozatán, ami nemrég 12 Emmy-jelölést kapott. A Netflix egy másik sorozata, a Matilda is ugyanígy járt, ott is le kellett állítani a forgatást.
Nem sokkal a Bridgerton leállása után az HBO egyik produkciójánál is ráléptek a fékre, a House of the Dragon című Trónok harca-előzménysorozatnál is volt fertőzött. Őt elkülönítették, a vele közeli kapcsolatban dolgozók szintén karanténban vannak, de itt két nap szünet után újraindult a munka.
A brit színházat is sújtja a fertőzések átka, Kenneth Branagh-nak és Andrew Lloyd Webbernek is le kellett állítani egy készülő darab munkálatait, mert covidos lett valaki az előkészületek alatt. Közben a 2020-ról eltolt, Green Knight című, brit legendán alapuló amerikai film premierjét mindenféle magyarázat nélkül törölték a mozikból az Egyesült Királyságban, a pletykák szerint a fertőzések növekvő száma miatt.
Boris Johnson miniszterelnök július 19-én eltörölt szinte minden korlátozást Angliában, a Freedom Dayre keresztelt napot viszont Johnson maga sem tudta kiélvezni, mert éppen egy pozitív teszteredmény miatt karanténba kényszerült, amiért kontaktált egy koronavírus-beteggel. A királyság többi országa óvatosabban nyit. A nyitás előtti napokon az új fertőzöttek száma meghaladta a napi 50 ezret is az Egyesült Királyságban, a fertőzések nagy részét a delta variáns okozta.