Koronavírusos lett a San Diegó-i állatkert hópárduca

2021. július 25. – 16:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pozitív lett a koronavírustesztje Ramilnak, a San Diegó-i állatkert hópárducának – számolt be a Guardian.

Csütörtökön vették észre a gondozók, hogy a 9 éves nagymacska köhécsel, és az orra is folyik, ezért teszteltették a székletmintáját, amiből két teszttel is kimutatták a koronavírust. Ramil tünetei elmúltak, de őt és három társát elkülönítették, és a kifutójuk nem fogad látogatókat.

Egyelőre nem tudni, hogy hogyan fertőződött meg a párduc. A San Diegó-i állatkertekben az állatok gondozóinak nem kötelező beoltatni magukat, ugyanakkor kötelesek maszkot viselni munka közben.

Az állatkert szafariparkjában januárban egy nyolcfős gorillacsapatnál mutatták ki a vírust, miután az egyik gondozójuk megfertőzte őket. Nekik nem voltak tüneteik, ugyanakkor ők voltak az első majmok, akikből kimutatták a vírust.

A gorillák miatt az állatkert úgy határozott, hogy szükség lenne egy állatok számára kifejlesztett kísérleti vakcinára is, amit a Zoetis, a Pfizer egykori, állategészségüggyel foglalkozó alvállalata ki is fejlesztett. Az állatoknak készült vakcinát főleg főemlősöknek és nagymacskáknak adták be, miután úgy tűnt, hogy rájuk lehet veszélyes a vírus, Ramilt ugyanakkor nem oltották be.

A Zoetis vakcináját más állatkertek is beadták az állataiknak, Oaklandben például tigriseket és medvéket oltottak be, de a majmok, denevérek és a malacok is megkapták második körben. Az állatoknak beadott oltás elsőre talán kicsit túlzásnak tűnhet, ugyanakkor előfordult, hogy egy indiai állatkertben egy koronavírusos oroszlán bele is halt a vírusba. Egyes kutatók már a háziállatok oltását is javasolták, miután komoly problémának vélik, ha az állatokról fertőződne vissza valaki.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!