Kína nem örül, hogy a WHO továbbra is a koronavírus eredetét próbálja kutatni Vuhanban

2021. július 22. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője. Ceng úgy fogalmazott: a vizsgálat második szakaszával kapcsolatos munkaterv olyan elemeket tartalmaz, melyek nem tartják tiszteletben a tudományt.

Az MTI azt írja, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója július 15-én szólította fel ismételten Kínát, hogy biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső koronavírus-fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban.

A főigazgató akkor kijelentette, a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálat első szakasza után – amelynek keretében nemzetközi szakértők látogattak a közép-kínai Vuhan városába, ahol az első eseteket feljegyezték, – ismét nemzetközi szakértőket kívánnak Kínába küldeni. Elismerte, hogy „nagy a nyomás” annak az elméletnek a kizárására, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, melynek lehetőségét nem zárta ki. Ezzel a kérdéssel ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.

Ceng csütörtökön azonban ismételten elutasította ezt az elméletet, hangsúlyozva, hogy a Vuhanban működő laboratóriumban nincsen emberekre közvetlenül átterjedni képes vírus.

A kínai média közben azzal próbál visszavágni a nyugati vádaknak, hogy megvádolta az USA-t, hogy az ő egyik marylandi katonai bázisukról szabadulhatott el valójában a vírus. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján felszólította a WHO-t, hogy tartson vizsgálatot a laboratóriumban, miután öt nap alatt közel ötmillió kínai írt alá egy ezt követelő nyílt levelet.

Csao ezzel egy időben felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be bizonyítékokat arról, a Wall Street Journal amerikai lap által amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva közölt jelentésről, miszerint a Vuhani Virológiai Intézet egyes kutatói 2019 novemberében kórházi ellátásra szorultak. A szóvivő a jelentést bizonyítékok hiányában hazugságnak nevezte, melynek célja Kína megbélyegzése.

A koronavírus eredetének vizsgálatára az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió (tagjai között 17 nemzetközi és 17 kínai szakértővel) nem jutott konkrét következtetésre. A legvalószínűbbnek azt tartották, hogy a vírus feltehetően egy közvetítő faj révén terjedt át az emberre.

A misszió akkor annak lehetőségét, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, „nagyon valószínűtlennek” vélte. A WHO főigazgatója mindazonáltal nem tartotta elég alaposnak a március közepén ismertetett eredményeket, és további vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!