Kevesebb ideig lappang, ráadásul több vírust termel a delta variáns

2021. július 22. – 22:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kínai tanulmány szerint a delta variánssal fertőzötteknél nagyjából ezerszeres a vírusmennyiség az eredetileg ismert koronavírus-változathoz képest, számol be róla a Nature.

Mint a kutatás írja, ez azt jelenti, hogy a delta variánssal fertőzött betegek sokkal több vírust termelnek, mint azok, akiket a SARS-CoV-2 eredeti verziója fertőzött meg. Emiatt pedig az elterjedése is könnyebb.

A jelenlegi becslések szerint a delta variáns több mint kétszer olyan fertőző lehet, mint az eredeti törzs. Csing Lu epidemiológus, a kínai Kanton betegségmegelőzési és járványvédelmi központjának dolgozója, illetve kollégái 62 embert követtek, olyanokat, akik Kínában elsőként kapták el a delta variánst. Mindennap tesztelték a résztvevők testében lévő vírusrészecskék sűrűségének mértékét, majd ezt összehasonlították olyan emberek eredményeivel, akiket az eredeti koronatörzs fertőzött meg.

A deltával fertőzöttek vírusmennyisége akár 1260-szor nagyobb volt, mint az eredeti variánssal fertőzött embereké.

A kutatók eredményei alapján ráadásul az eredeti törzzsel szemben a delta variáns hat helyett négy napig lappangott, ami arra utal, hogy a delta gyorsabban replikálódik. Így a fertőződés után egy fertőzött hamarabb tud továbbfertőzni másokat, amennyiben kontaktszemély lesz.

„Az egészet összegezve: a deltát nagyon nehéz megállítani” – fogalmazott a tanulmány egyik kutatója, Benjamin Cowling.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nemrég azt közölte, hogy a delta változat 40-60 százalékkal fertőzőképesebb, és magasabb kockázatú kórházi kezeléseket vonhat maga után. A szakértők arra mutattak rá, hogy a nyár végére a fertőzések 90 százalékát a delta variáns fogja okozni. A koronavírus rendkívül fertőző delta variánsa elleni legteljesebb védekezéshez az kell, hogy az unió által elfogadott vakcinák mindkét adagját beadják, fogalmazott ekkor közleményében az EMA.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!