Kedvelt turistaparadicsomokban terjed a delta variáns, Ázsiának új koronavírus-gócpontja van

2021. július 14. – 20:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Indonéziában ismét rekordot döntött a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma: több mint 54 ezer embernél mutatták ki a fertőzést, ami magasabb a jelenlegi indiai adatnál. Ezzel Indonézia lett Ázsia új koronavírus-gócpontja. A hatóságok aggasztónak tartják, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed Jáva és Bali szigeteiről – írja az MTI.

A 270 millió lakosú országban kedden 54 517 új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba, amivel a fertőzöttek összlétszáma 2,67 millió fölé emelkedett – áll az ország Covid-19-munkacsoportjának adataira hivatkozó jelentésben. Egy hónapja még 8 ezer körül mozgott a naponta feljegyzett új esetek száma. (Persze szakértők gyakran elmondják, hogy ezeket a számokat a térség fejletlen egészségügyi rendszere miatt csak hozzávetőleges adatként szabad kezelni, a valóságban ennél több fertőzés lehet.)

Az újabb halálos áldozatok száma 991 volt, ezzel 69 210-re nőtt a koronavírus-fertőzésben eddig elhunytak száma az országban Indonéziában. A délkelet-ázsiai térségen belül Indonéziában a legmagasabb a fertőzöttek és a koronavírus okozta betegségben elhunytak száma, és az újabb korlátozó intézkedések ellenére komoly aggodalmakat okoz, hogy képesek lesznek-e lassítani a vírus terjedését. Az elmúlt tíz napból hat napon rekordot döntött az új esetek száma, kedden például 47 899 új fertőzöttet regisztráltak.

A napi új fertőzéses esetek 7 napos mozgóátlaga a lakosság arányában Indonéziában és Indiában

Pandu Riono, az Indonéziai Egyetem járványügyi szakértője szerdán azt mondta, arra számítanak, hogy a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedni fog júliusban, mert egyelőre képtelenek gátat szabni a vírus terjedésének. A szakértő szerint nem elégségesek a bevezetett korlátozások, a delta variáns miatt kétszer olyan szigorú szabályokra lenne szükség.

Budi Gunadi Sadikin indonéz egészségügyi miniszter szerint a jóval fertőzőbb delta variáns gyors terjedése miatt egyre aggasztóbbak a regionális adatok a világ legnagyobb szigetcsoportjából álló, 270 millió lakosú országban. A legsűrűbben lakott Jáva szigetén kívül további 11 térségben, köztük Szumátra, Pápua, valamint Kalimantán, más néven Indonéz Borneó régióban van jelen az először Indiában azonosított vírusváltozat.

Indiában ugyanakkor, ahol a Google által összesített adatok szerint az összes nyilvántartott esetek száma meghaladta már a 30,9 milliót, a napi új fertőzöttek száma jelenleg 39 ezer alatt van, miközben májusban egyes napokon a 400 ezret is meghaladta az új fertőzöttek száma. A halálos áldozatok száma 410 784.

Mindeközben a Fülöp-szigetek elnöki szóvivője, Harry Roque szerdán bejelentette, hogy július 16–31. között megtiltják a beutazást Indonéziából, hogy megakadályozzák a delta variáns elterjedését a szigetországban. A beutazási tilalom mindenkire vonatkozik, aki Indonéziából érkezik vagy nemrégiben járt az országban.

A Google adatai szerint a 109 milliós lakosú Fülöp-szigeteken 1 millió 481 ezer fertőzöttet regisztráltak eddig, 26 092 beteg hunyt el koronavírus-fertőzésben, és 3 464 916 személyt oltottak be teljes körűen, amely a teljes lakosságnak még csak 3,2 százaléka.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!