Magyarok százai mennek Romániába Pfizerért

2021. július 9. – 09:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétszáznál is több magyar kapott már oltást Romániában, közölte a román operatív törzs a Magyar Hang kérdésére. A lap korábban arról írt, hogy értesüléseik szerint telekocsival mennek a Sinopharmmal oltott, de nem védett magyarok Romániába Pfizerért.

Magyarországon ugyanis egyelőre nincs arra lehetőség, hogy bárki beadathasson egy harmadik dózis oltást, például egy nyugati vakcinát két keleti után, annak ellenére, hogy annyi oltás van tartalékban, hogy a magyar állam már százezrével ajándékozza őket a baráti országoknak.

Ráadásul az utóbbi hónapokban komoly kérdések merültek fel a kínai Sinopharm-vakcina hatásosságával kapcsolatban (amit egy plusz adag nyugati vakcinával lehetne esetleg orvosolni), sőt a delta variáns terjedése miatt már a nyugati vakcináknál is javasolják a harmadik dózis beadatását a maximális védelem érdekében.

A román operatív törzs szerint „Romániában az elmúlt időszakban 715 magyar állampolgárságú személy kapott oltást, zömében Pfizer-vakcinát, és folyamatosan érkeznek”.

Magyarországhoz hasonlóan Romániában sincs egyelőre harmadik dózis, így a magyarok csak úgy adathatják be maguknak a harmadik adag oltást, ha azt füllentik, hogy ez még csak az első oltásuk lesz. Ugyanis az oltás előtt kitöltendő kérdőívben van egy olyan kérdés, hogy kaptak-e már oltást. Ha azt írják be, hogy kaptak már, akkor nem adják be nekik a Pfizert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!