A Pfizer szerint a harmadik oltás megvédhet a delta variáns ellen

2021. július 9. – 06:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pfizer koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsa ellen – írta az MTI a cég tudományos vezetője újságíróknak adott csütörtöki bejelentése nyomán. Mikael Dolsten elmondta, tárgyalást kezdtek az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.

A szakember kitért az Izraelből érkező, a fertőzésszámok jelentős emelkedéséről szóló hírekre is, és elmondta, hogy bár a vakcina hatékony a delta variáns ellen, az újonnan fertőzötteket januárban vagy február elején oltották be a Pfizer vakcinájával, márpedig ennyi idő alatt az antitestek száma csökken.

95 százalékos védettség harmadik oltás nélkül is

Közölte, hogy az Izraelből és az Egyesült Királyságból érkező legújabb adatok azt mutatják, hogy a vakcina még csökkent antitestszám mellett is körülbelül 95 százalékos hatékonysággal előzi meg a fertőzés súlyosabb tüneteinek kialakulását. Bejelentette, hogy a vállalat nemsokára közzéteszi az izraeli adatokat feldolgozó kutatását.

Elmondása szerint több ország – egyebek között európaiak is – már megkereste őket egy esetleges harmadik oltással kapcsolatban, amely szerinte különösen fontos az idősebb korosztály esetében.

Dolsten kiemelte azt is, hogy az újabb dózis miatt, továbbá azért, mert a világon még mindig nagyon sokan nincsenek beoltva, vélhetően megnő az igény a vakcinára, a Pfizer ezért igyekszik növelni gyártókapacitását.

A vállalat idén 3 milliárd dózisnyi vakcina gyártását tűzte ki célul, jövőre pedig 4 milliárdot irányzott elő.

Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója áprilisban már azt közölte, hogy a Pfizer vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6–12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében, és nem zárta ki azt sem, hogy az oltást évente meg kell majd ismételni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!