Kétmilliós bírságot lengetett be Erzsébetváros a teherautóra rakott bisztróterasz miatt

2021. június 24. – 16:54

Másolás

Vágólapra másolva

„Mivel a hetedik kerületben tiltott parkolóhelyen teraszt nyitni, a Szabad Bisztró tulajdonosi köre néhány hete provokatív módon próbált nyomást gyakorolni az önkormányzatra: megkerülve a rendeletet, egy kocsi platóján hozták létre alkalmi teraszukat. Csakhogy a vegán kocsma autós kitelepülése szabálytalan, ezt egy figyelmeztető határozat is jelzi a számukra, arra vonatkozóan, hogy a jogellenes állapotot szüntessék meg, szállítsák el a teherautót, s állítsák vissza a közterületet eredeti állapotába. A következő lépés akár 2 millió forintos közigazgatási bírság is lehet. Kiripolszkyék keresetet nyújtottak be a figyelmeztető határozat ellen, és azonnali jogvédelmet kértek, illetve megfogalmaztak egy petíciót” – írja közleményében Erzsébetváros Önkormányzata.

Az erzsébetvárosi Szabad Bisztró június elején egy teherautó platóján nyitotta meg teraszát, miután a VII. kerületi önkormányzat több mint két hónap után sem volt hajlandó foglalkozni a helyi vendéglátósok igényeivel. A szomszédos VI. kerület az áprilisi első nagyobb nyitás után – mely során többek között bejelentették, hogy újra kinyithatnak a terasszal rendelkező vendéglátóhelyek – jelezte, hogy úgy segíti majd a vendéglátósokat, hogy ingyenes parkolóhelyet adnak nekik, hogy átmenetileg azok is nyithassanak teraszt, akikhez esetleg nem tartozik ilyen rész. Hasonlóan lépett Ferencváros és Józsefváros is.

Erzsébetváros azonban nem követte a példájukat. Egy helyi vendéglátóhely, a Szabad Bisztró még március végén fordult a kerület ellenzéki többségű önkormányzatához, hogy Erzsébetvárosban is szabadítsanak fel parkolóhelyeket annak érdekében, hogy lehessen teraszokat nyitni. A kerület először nem is reagált a megkeresésre, majd több mint három héttel később elutasította a kérelmet. A Szabad Bisztró azóta több alkalommal is kereste a DK-s Niedermüller Péter által vezetett önkormányzatot, azonban a kerület nem válaszolt nekik.

Az önkormányzat oldalán most azt írja, „kedden reggel a polgármesteri hivatal előtt Dr. Kispál Tibor alpolgármester és Kiripolszky Csongor, a Szabad Bisztró egyik tulajdonosa kezet rázott így, elindult tehát egy régóta várt párbeszéd a Király utcai vegán vendéglátóhely üzemeltetője és az önkormányzat között. Kiripolszky Csongor petícióval, Kispál Tibor meghívóval készült a találkozásra. A felek a Belső-Erzsébetvárosi Munkacsoportban folytatják a beszélgetést, megvizsgálva a Szabad Bisztró területhasználati igényét”.

Az önkormányzat átvette a petíciót, de közleményükben azt is írják, „az önkormányzat nyitott az együttműködésre a kerületi vállalkozásokkal, ám a lakosság érdekében nem változtatja meg a parkolóhelyeken létesítendő teraszokkal kapcsolatos döntést”, kivételezni pedig nem fognak a Szabad Bisztróval. Szerintük a teraszként működő teherautó „tovább ront a parkolási helyzeten, a fogyasztó vendégek pedig zavarják a lakók nyugalmát”. Ezután belengetik azt is, hogy a jogosulatlan közterület-használat miatt akár kétmilliós büntetést is kaphatnak a bisztrósok.

A Szabad Bisztró tulajdonosa szerint nem sértenek jogszabályt, a figyelmeztető határozat ellen pedig keresetet nyújtottak be a bíróságra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!