Szentélyt emeltek a koronavírus ellen egy indiai faluban

2021. június 14. – 06:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szentélyt emeltek a koronavírus ellen egy indiai faluban, amely egy maszkos istennőt ábrázolt. Abban reménykedtek a helyiek, hogy az isteni segítség megbünteti a halálos kórokozót, írja az MTI a Reuters hírügynökség alapján.

A szentélyt pénteken avatták fel Suklapur faluban, India északi részén. A helyiek virágokat, szenteltvizet helyeztek a sárga falrész tövébe, és buzgón imádkoztak előtte. A szentély azonban rövid életű volt: szombaton éjjel ismeretlenek lerombolták az építményt.

A szóban forgó műalkotást sajnos nem tudjuk megmutatni, kárpótlásul itt egy falfestmény Mumbaiból, amit az AFP fotósa örökített meg nemrég.

Fotó: AFP/Indranil Mukherjee
Fotó: AFP/Indranil Mukherjee

Indiában eddig 370 ezren haltak meg a járvány miatt, amely enyhülni látszik. Hétfőre 70 ezerre csökkent a napi új fertőzések száma, amely pár hete többször meghaladta a 400 ezret is. Brit vizsgálatok szerint a koronavírus indiai mutációja, a „Delta variáns” 30-100 százalékkal fertőzőbb a brit („Alfa”) variánsnál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!