Engedélyezték Kínában a Sinopharm-vakcinát a három év felettieknél

2021. június 11. – 12:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Engedélyezte a Sinopharm kínai gyártó egyik, Covid-19 elleni oltóanyagának alkalmazását a 3 éven felüli gyermekek körében a kínai gyógyszerészeti hatóság – közölte pénteken a kínai egészségügyi bizottság.

Az MTI szemléje szerint a Sinopharm a pekingi székhelyű CNBG-vel közösen fejlesztett, elölt vírust tartalmazó vakcinája ezzel másodikként kapott zöld jelzést a kiskorúak körében történő alkalmazásra Kínában. Múlt pénteken a kínai gyógyszerészeti hatóság a Sinovac, szintén semlegesített vírusra épülő oltóanyagának adta ki az engedélyt a 3 és 17 év közötti korosztályra.

A kínai egészségügyi hatóság közlése szerint az országban már mintegy 622 millió ember kapta meg a Covid-19 elleni védőoltások legalább első dózisát. A jelenleg Kínában használt hét vakcina közül öt két dózist, egy egyet, egy pedig hármat követően nyújt megfelelő védelmet a Covid-19-cel szemben.

Az oltási kampány során Kínában június végéig az 1,4 milliárdos lakosság mintegy 40 százalékénak beoltását tűzték ki célul. A korábbi hírek szerint a kínai egészségügyi hatóságok remélik, hogy az év végéig be tudják oltani a járvány szempontjából különösen veszélyeztetettnek ítélt célcsoportokat.

Az országban jelenleg a dél-kínai Kuangtung tartományban fokozott készültség van a májusban felbukkant újabb járványgóc miatt. A tartomány székhelyén, Kantonban a járvány jelenlegi hulláma során péntekig 128 új esetet regisztráltak. A város iskolái bezártak, a távolsági közlekedést pedig nagyrészt felfüggesztették, Kantont csak negatív vírusteszt felmutatásával lehet elhagyni, az ország más részein pedig karanténra kötelezik a Kantonból érkezőket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!