A vegánoknál kisebb eséllyel alakulhat ki súlyosabb Covid-tünet
2021. június 8. – 12:40
frissítve
A vegánok és a peszkatáriánus étrendet – vagyis a növényi táplálkozás mellett halféléket is fogyasztók – követők esetében enyhébb tünettel jelentkezhet a koronavírus, írja a brit Sky egy friss, hat országban végzett kutatás nyomán.
Az eredmények szerint azok a megkérdezettek, akik nem ettek állati eredetű termékeket, 73 százalékkal kisebb valószínűséggel betegedtek meg súlyosan a koronavírustól. A húst nem, de halat fogyasztók között ez a mutató 59 százalék volt, vagyis őket is kevésbé viselte meg az esetleges fertőzés.
A vizsgálatban hat ország egészségügyi dolgozói – tehát a vírusnak leginkább kitettek – vettek részt, közülük 2300-an nem fertőződtek meg a betegséggel, 568-an viszont igen.
A megbetegedettek közül 46-an mondták magukról azt, hogy vegán vagy peszkatáriánus étrendet követnek. Az összes megbetegedett vizsgált személy közül 138 mondta, hogy közepes vagy súlyos tüneteket tapasztalt, 430-an pedig csak könnyebb tünetekről számoltak be.
A Sky cikke megjegyzi ugyanakkor, hogy a Readingi Egyetem egyik professzora szerint figyelembe kell venni, hogy önbevallásos vizsgálatról van szó, és ezek esetében az étrendre vonatkozóan lehet eltérés a valóság és a rögzített adatok között.