A koronavírus áldozataiért szólnak a harangok vasárnap

2021. június 2. – 11:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány áldozataiért imádkoznak és harangoznak vasárnap délelőtt a magyarországi keresztény templomokban, írja az MTI a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának közleménye alapján.

„Legyen ez a harangzúgás” a hála kifejezése is „azért, hogy megmaradtunk, hogy Isten segítségével újat kezdhetünk” – írják. A harangok és az imádságok elsősorban az áldozatoknak szólnak, ahogy fogalmaztak,

„emlékeztessenek a harang szavával az elhunytakra, a járvány okozta veszteségeinkre”.

A MEÖK és az MKPK közös imádságot is írt az alkalomra, melyet minden keresztény templomban elmondanak majd.

Balog Zoltán, akit nemrég szenteltek református püspökké, elmondta, hogy azért kezdeményezte a közös megemlékezést és imát, „mert az egyházi közösség nem tud többet adni azoknak, akik gyászolnak, súlyos betegségen estek át, elvesztették a munkájukat vagy akiket lelkileg megviselt a járvány, minthogy lelki erőt ad nekik a veszteség elviseléséhez.”

„Azt szeretném, ha mindenki, akit veszteség ért, érezné, hogy az egyházi közösség együtt, felekezetre való tekintet nélkül ott áll mellette”

– tette hozzá. Veres András, az MKPK elnöke azt mondta, hogy „természetesen nem a világjárványért vagyunk hálásak, hanem azokért a gyümölcsökért”, amelyek a járványhelyzet miatt születtek vagy születhetnek meg. Meg kell találni, föl kell ismerni, hogy „mit üzen nekünk a pandémia”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!