Új kutatás: egy női népbetegség is hajlamosít a tartós és súlyos járványtünetekre

2021. május 25. – 09:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A CNN cikke szerint bár nem feltétlenül sorolják a veszélyeztetett csoportba, de a PCOS, vagyis a policisztás ovárium (petefészek) szindrómában szenvedőknél is súlyos tünetekkel jelentkezik a koronavírus.

Breanna Aguilar 31 éves háziállat-gondozó és korábbi fitneszedző látszólag nem volt különösebben veszélyeztetett, amikor elkapta a Covidot. A sportos amerikai nő korábban félmaratont is futott, de amikor elkapta a Covid–19-et, elveszítette az ízlelését, enyhe láza és izomgyengesége volt. Aztán fokozódtak a tünetei, nem tudott enni, mégis 30 kilót hízott, és egyre szélesebb tünetegyüttes jelentkezett: fájdalmak, cisztás pattanások, mellérzékenység, rendkívüli fáradtság.

Mint a CNN cikke írja, azóta hónapok teltek el, de megmaradt az alacsony energiaszintje, a krónikus fájdalmak és a fáradtság, vagyis a hosszú távú Covid jellemző tünetei. Annak, aki korábban nagyobb távokat is könnyen lefutott, most 15 perc séta sem megy pihenés nélkül.

Breanna és más nőtársai PCOS-ben szenvednek, ami a policisztás ovárium szindróma rövidítése. Az elnevezés a petefészekről szól, de ez egy összetett, a hormonháztartást érintő betegség, a meddőség egyik gyakori oka. A PCOS-betegség amúgy is nagyon kellemetlen, például szabálytalan menstruációs ciklusokkal, elhízással jár, így az érintettek nem feltétlenül veszik észre, ha mégis teherbe esnek, ami például a fenntartott életmód miatt (dohányzás, alkohol) a születendő gyermek számára is kockázatos lehet.

„A PCOS hatását teljesen alábecsülik. Valamilyen reprodukciós problémának tekintik csak, amely klinikailag nem releváns. De ez teljesen téves. A betegeket magas kockázatú populációnak kellene tekinteni”

– mondta dr. Wiebke Arlt, az Egyesült Királyság Birminghami Egyetem Metabolizmus és Rendszerkutatás Intézetének igazgatója.

A PCOS-ban szenvedők több mint fele a 40. születésnapja előtt cukorbetegségben szenved, és akár 80 százaléka is túlsúlyos. A PCOS és a súlyos Covid–19 tünetek között összefüggés van.

„A PCOS-ban szenvedő nőket be kellene vonni a potenciálisan magas kockázatú csoportba”

– mondta dr. Katherine Sherif, a Jefferson Egyetem Orvostani Tanszékének női egészségügyi vezetője és a PCOS vezető szakértője.

Végül egy meglepő megállapítás a cikkből, a PCOS és a Covid összefüggéseit azért is nehezebben ismerték fel eddig – írja a CNN, mert a kísérleti patkányok túlnyomórészt hím példányok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!