Szaglástréninggel segítik a Semmelweis Egyetemen azokat, akiknek hetekkel a Covid után is ilyen panaszaik vannak

2021. május 19. – 08:51

frissítve

Szaglástréninggel segítik a Semmelweis Egyetemen azokat, akiknek hetekkel a Covid után is ilyen panaszaik vannak
Fotó: Fotó: Kovács Attila/Semmelweis Egyetem

Másolás

Vágólapra másolva

Az ország első szaglásvizsgáló centrumát indították el a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján: a post-COVID Szaglás Ambulancián szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik.

Az egyetem közleményében az áll, hogy a szaglás elvesztése vagy megváltozása eddig is létező probléma volt, de a koronavírus miatt megsokasodott az érintettek száma, többeknél pedig hetekkel a fertőzés után is megmarad ez a tünet egészben vagy részlegesen, és olyan is akad, aki más, bűzös szagot kezd el érezni. Amennyiben ez három hétnél tovább tart, úgy ki kell vizsgálni, vélik a szakemberek.

Azt egyelőre nem tudni biztosan, miért okoz a koronavírus-fertőzés szaglásvesztést. Az egyik elmélet szerint a vírus „betapad” az orr- és orrgarati nyálkahártyába, ami szaglóreceptor-sejt károsodáshoz vezethet. Egy másik teória szerint az idegrendszerbe bejutva a szaglópályákat támadja meg a fertőzés, az eddigi eredmények azonban inkább az előbbi elméletet támasztják alá – magyarázta dr. Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója. Erre nyújthat megoldást a szaglásterápia.

Az ambulancia vezetője, Dr. Kraxner Helga az egyéb, nem koronavírussal összefüggő esetekre is kitért, ő azt mondta, megeshet, hogy valakinek „traumás okból, egy műtét után, neurodegeneratív betegség következtében, gyógyszer miatt, vagy épp valamilyen fertőzés következtében változik meg valakinek a szaglása”.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán működő Szaglás Ambulancia egyelőre heti háromszor, kedden, szerdán és csütörtökön fogad betegeket, de szükség esetén a rendelési időt bővíteni fogják. A páciensek fül-orr-gégészeti szakrendelésről vagy háziorvosi beutalóval érkezhetnek, emellett az egyetem post COVID-ambulanciái is küldhetnek ide betegeket. Az első lépés a részletes fül-orr-gégészeti vizsgálat. Ekkor felmérik, hogy van-e olyan mechanikai akadály – orrnyálkahártya duzzanat, krónikus arcüreggyulladás, orrpolip vagy valamilyen egyéb elváltozás – ami miatt azért romlott a szaglás, mert a levegő nem éri el a szaglóhámot. Ha szükséges, ekkor endoszkópos vagy képalkotó-, CT- vagy MR-vizsgálatot is végeznek. Az is előfordulhat, hogy allergia miatt változik a szaglás, így szükség lehet ennek differenciáldiagnosztikájára is.

„Amennyiben aktuális fül-orr-gégészeti kezelést igénylő elváltozást nem találunk a szaglásvesztés hátterében, szaglástesztet végzünk” – mondta el dr. Kraxner Helga. Ekkor mérőeszköz segítségével szaglásküszöböt, szag megkülönböztetést és szag felismerést is vizsgálnak. A körülbelül 45 perces vizsgálat után minden beteg egy ún. TDI-pontszámot (Threshold, Discrimination, Identification) kap, amely alapján besorolják, hogy normál szaglású, csökkent szaglású, vagy szaglását vesztett-e. Utóbbi két esetben szaglástréninget javasolnak a betegnek. A tervezett tréning időszak végén ismételt tesztet végeznek.

„A szaglástréning lényege, hogy a páciens minimum 12 héten át, naponta kétszer koncentráltan olyan alapillatokat szagoljon, mint a virág-, a fűszeres- vagy gyümölcsillat, felidézve azok eredeti érzetét”

– beszélt a terápiáról Dr. Kraxner Helga, és hozzátette: minden illatra 10-20 másodpercig kell koncentrálni, és korábbi emlékek alapján felidézni az azzal kapcsolatos érzeteket. Emellett ajánlott szaglásnapló vezetése is, amikor a beteg heti egyszer, mindig ugyanabban az időpontban egy skálán értékeli saját szaglását. Dr. Kraxner Helga kiemelte: eddigi tapasztalataik szerint szaglástréninggel lényegesen javítható az állapot, akár vissza is állítható. A szaglástréning mellett ha szükséges, akkor pl. orrcseppeket is alkalmaznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!