Hiába az időpont, másfél órát kellett várniuk az oltásra

2021. május 17. – 15:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dél körül a Blikk írt arról, hogy szakadó esőben, több száz méteres sorokban vártak az emberek az oltásukra a Péterfy kórház oltópontjainál. A Telex kicsivel később a helyszínen már nem talált akkora tumultust, nagyjából 30 ember várt a Sinopharm oltására. A hírek szerint ez megszokott látvány a kórháznál, de nagyjából délre lemegy a sor.

Fotó: Balogh Zoltán / Telex
Fotó: Balogh Zoltán / Telex

Ugyanakkor olvasói jelzés után kimentünk a Blaha Lujza tér közelében lévő Rókus kórházhoz, ahol valóban legalább kétszáz méteres sorban várakoztak az emberek. Elmondásuk szerint nagyjából 50 percet kell sorba állniuk, mire bejuthatnak az oltópontra, ahol főként Pfizer-BioNTech vakcinával oltanak ma.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Nem a kórház miatt volt tömeg

Több olvasónk is megírta a saját tapasztalatait a mai oltásról. Általában arról számoltak be, hogy az oltópontokon a lehetőségekhez képest jó volt a szervezés, inkább az okozott több helyen fennakadást, hogy túl sok ember jutott túl rövid időre. Jellemzően egy-másfél órát várakoztak.

„Szakadó esőben álltunk, egyszer kijött egy alkalmazott a kórházból, végigkérdezni a sorban állókat, van-e köztük várandós vagy szoptató kismama, őket előre engedték a sort irányító katonák, de sok ember értetlenül és elképedve fogadta a több száz fős sort, mert mindenki időpontra érkezett”

– írta egyik olvasónk.

Hosszú sorok a Rókus kórháznál – Fotó: Olvasói fotó / Telex.hu
Hosszú sorok a Rókus kórháznál – Fotó: Olvasói fotó / Telex.hu

„Összességében a kórház részéről én úgy érzékeltem, hogy teljesen rendben volt minden logisztikailag, egyszerűen sokkal több embert eresztettek rá az időpontfoglalásra, mint amennyi az oltópontok kapacitása volt (ezt bizonyítja az is, hogy bent már minden gyorsan és flottul ment), ezért alakult ki a nagy sorban állás. Bent mindenki nagyon kedves volt, a regisztráló egyetemisták, a katonák, az orvosok és az oltást beadó asszisztensek is” – tette hozzá.

Egy másik olvasónk arról küldött képet, hogy bár a Rókus kórháznál négy külön sort alakítottak ki a négyféle elérhető vakcinára várakozóknak, láthatóan a Pfizer–BioNTech oltóanyaga iránt volt leginkább kereslet:

Négy sorból három üres – Fotó: Olvasói fotó / Telex.hu
Négy sorból három üres – Fotó: Olvasói fotó / Telex.hu

Volt, aki még korábban is végzett

A Péterfy kórháznál egyik olvasónk szerint az okozott némi zavart, hogy míg többen a Sinopharm-vakcina második adagjára érkeztek, csak várakozás közben derült ki, hogy a Pfizer–BioNTech-vakcina első adagjára is sokan várnak ugyanabban a sorban. Egy másik olvasónk annyival árnyalta a képet, hogy a pfizereseknek elvileg nem kellett sorban állniuk, ők előre mehettek, már ha eljutott hozzájuk ez az információ.

„Már az első vakcina beadatása is egy egész délelőttös program volt, de akkor az oltást végző orvos azzal nyugtatott bennünket, hogy a második alkalommal már sokkal gyorsabban fog menni minden. Így időpontot sem kaptunk, annyit kért, hogy lehetőség szerint délelőtt menjünk. Ennek ellenére nagyobb volt a káosz, mint április 26-án” – írta egyikük.

Egy másik olvasónk a Szent Margit kórház oltópontjára foglalt időpontot, és arról számolt be, hogy amíg várakoztak, az oltás lebonyolításában segítő katonák mindenkit megkérdeztek, mi a foglalkozása, és aztán rá is írták az oltási nyilatkozatukra, amit mondtak. „Én ezt furcsának találom és nem tudom, mi lehet erre a magyarázat, milyen célból gyűjtik ezt az adatot, de nagyon kíváncsi lennék” – írta. Megkérdeztük erről a kórházat, ha válaszolnak, beszámolunk róla.

Volt, ahol minden rendben ment

Pozitív élményről is kaptunk beszámolókat. Egy olvasónk a Szent László kórházba ment oltásra, és még előbb is végzett, mint amire számított:

„Tegnap 16:15-re voltam behívva a Lászlóba Pfizerre, de felhívtak dél körül, hogy tudnék-e korábban menni. Tudtam, kaptam egy 14:45-ös időpontot. Az egész nem tartott 5 percnél tovább.”

Több olvasónk írt arról, hogy egy-egy vidéki oltóponton időben vagy minimális várakozási idő után hozzájutott az oltásához. Egy másik olvasónk a Dél-Pesti Centrumkórházban járt hasonlóan. „Hőmérés, aláírás és már döfték is belém. 15 perc után kezembe kaptam az oltási kártyát és távoztam. Mindenki kedves volt, oltás sem fájt” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!