Nem vett maszkot, rászóltak, mire leköpte az eladót

2021. május 17. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki 2020 augusztusában egy kiskunhalasi üzletben egy maszkviselési nézeteltérés miatt szitkozódni kezdett, majd leköpte az eladónőt, később pedig az utcán ököllel többször megütötte az üzlet tulajdonosát.

Az eset még 2020. augusztus 19-én történt, amikor a férfi megjelent a déli órákban egy kiskunhalasi üzletben. A jogszabályi előírások ellenére a férfi nem viselt maszkot, mire az eladónő felszólította, hogy vegye fel azt, különben nem fogja kiszolgálni. A férfi azonban ezt megtagadta, és

az eladónővel szóváltásba keveredett, szitkozódott, közben többször leköpte a boltos hölgyet, majd dühösen távozott a helyszínről.

Az eladónő ezután értesítette a történtekről a bolt tulajdonosát, aki a szomszédos üzletből kilépve a támadó után ment, és még a közelben utolérte. Közben a rendőrséget is értesítették, a tulajdonos pedig megkísérelte a járőrök érkezéséig visszatartani a vádlottat. Megfogta az egyik karját, de a maszk miatt veszekedő férfi kirántotta azt, és legalább háromszor ököllel fejen ütötte a tulajdonost, majd elfutott a helyszínről.

A tulajdonos férfi a bántalmazás miatt a fején 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, és kérte a férfi büntetését könnyű testi sértés miatt. Az ügyész közérdekű munka kiszabását indítványozta a támadóval szemben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!