A WHO valóban zöld utat adott a Sinopharm vakcinájának, de az túlzás, hogy ajánlaná 60 éves kor felett

2021. május 11. – 22:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken a WHO kiadta a Sinopharm vakcináját vizsgáló kutatásának eredményeit, amiben arra jutottak, hogy hatásos a koronavírus ellen. Menczer Tamás ezt kedden a Facebookon is bejelentette, és kiemelte, hogy a WHO a jelenlegi információk alapján kifejezetten ajánlja az oltóanyagot a 60 év felettiek számára.

A jelentésben (amit PDF-ben itt olvashat el) azonban a WHO ennél egy kicsit finomabban fogalmaz. Azt írják, hogy nincs arra bizonyíték, hogy az időseknél máshogy működne a szer, mint a fiataloknál, és valószínűleg hasonló hatásos védelmet nyújt a különböző korcsoportoknak.

Viszont kiemelik, hogy a kutatások során olyan kevesen vettek részt a 60+-os korosztályból, hogy nincs kifejezetten sok adat a vakcina biztonságosságáról ennél a csoportnál.

Ahogy írják, elméletileg semmi oka nincs annak, hogy azt gondoljuk, az idősebbeknél máshogy fog működni, de több vizsgálatot szorgalmaznak. Azt ajánlják, hogy amelyik ország az időseket is be akarja oltani a Sinopharm oltóanyagával, az folyamatosan ellenőrizze a páciensek biztonságát.

Tehát az a mondat az államtitkártól, hogy „a WHO kimondta, hogy a kínai Sinopharm-vakcina az időseket is védi” alapvetően nem téves, de kimaradnak belőle olyan háttérinformációk, amikre szükség van, hogy kontextusban tudjuk értelmezni a kutatás eredményeit.

A tanulmányban azt is kiemelik, hogy 3-as fázisú vizsgálatok eredményeiből nem derül ki, hogy a vakcina hatásos-e társbetegségekben szenvedő, terhes vagy 60 év feletti súlyos betegeknél, és a nők alulreprezentáltak voltak.

Május elején már írtunk részletesen a WHO aggályairól az oltóanyaggal kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!