BKK: Hétfőtől visszatér az első ajtós felszállás a buszokon és trolikon

2021. május 07. – 19:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány mérséklődése miatt május 10-től újra fel lehet szállni a buszokra és a trolikra az első ajtón is, a járművezetők védelmében kihúzott kordonokat pedig eltávolította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A járművezetőktől várhatón június közepéig továbbra sem lehet vonaljegyet vásárolni – írja a BKK közleménye.

Azokra az autóbusz- és trolibuszvonalakra, amelyek korábban is az első ajtós felszállási rend szerint üzemeltek, csak az első ajtón lehet felszállni. A BKK azt kéri az utasoktól, hogy amennyiben lehetséges, továbbra is ügyeljenek utazás közben a védőtávolság betartására, és a járművezetők védelme érdekében minél távolabb foglaljanak helyet a vezetőfülkétől.

Előreláthatólag június közepéig továbbra sem lehet vonaljegyet venni a járművezetőktől. A BKK szerint a jegy- és bérletvásárlás legbiztonságosabb módja a Közlekedési mobiljegy alkalmazás. Emellett a rendszeresen fertőtlenített bérlet- és jegyautomaták használatát, vagy a BKK-ügyfélközpontok és jegypénztárak felkeresését javasolják.