Harmadik, hatáserősítő oltást kapnak ősszel az 50 év feletti britek

2021. május 5. – 16:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden ötven év feletti lakost ősszel harmadszorra is beoltanak a koronavírus ellen Nagy-Britanniában.

Ehhez kétféle megoldáson dolgoznak: az egyikben olyan vakcinát használnának, amit közvetlenül a variánsok ellen fejlesztettek ki, a másikban pedig a már eleve használt vakcinákból adnának be egy harmadik dózist. Ezek a briteknél a Pfizer–BioNTech, az AstraZeneca és a Moderna.

A kormány 510 millió adag oltóanyagot rendelt meg összesen, nyolc különböző vakcinafajtából, amelyből néhány még fejlesztés alatt áll.

Nagy-Britannia lakossága 67 millió, ebből már 34,6 millió ember megkapta legalább az első oltását.

Nagy-Britannia eddig összesen 100 millió dózis Pfizer-vakcinát rendelt. Ebből 60 milliót múlt héten, amikor az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy ezeket az első két adag hatását erősítő harmadik vakcinadózisként adják majd be a lakosságnak. A miniszteri bejelentésre az után került sor, hogy az angol népegészségügyi szolgálat, a Public Health England új adatai szerint egy újabb oltás akár a felére is csökkentheti a vírus terjedésének valószínűségét.

Míg az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió eddig szinte kizárólag saját lakosságának átoltásával volt elfoglalva, Kína, Oroszország és India világszerte terjeszti saját oltóanyagait. A világban zajló vakcinaháborúról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!