Már egy oltással is be lehet utazni Horvátországba a fertőzésen átesetteknek

2021. április 30. – 14:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Horvátország a 2021-es nyári szezonban is kitárja kapuit a vendégek előtt, most például könnyített a koronavírus-járvány miatti beutazási feltételeken.

Vannak a világnak olyan szerencsés vállalkozói, akik az elmúlt covidos időszakban is egész jól megtartották üzletüket, mert éppen a saját szezonjukban inkább nyitva voltak, mint sem. Ilyenek Horvátország, de ilyenek a Balaton panziósai és éttermesei is. Nagyon nem ilyenek a húsvéticsoki-gyártók, mert tavasz elején 2020-ban és 2021-ben is zárva tartott minden, nem volt locsolkodás, nagyi sem rejtett el csokinyuszit az unokáknak.

Horvátország most bejelentette, hogy már egy oltással is engedélyezi a határátlépést – közölte Davor Bozinović horvát belügyminiszter, a horvát koronás válságstáb vezetője. Mint az MTI tudósításából kiderül, a tárcavezető kiemelte: május 15-ig meghosszabbították ugyan a jelenleg is érvényben lévő intézkedéseket néhány könnyítéssel, amely a határátlépésre vonatkozik.

Azok az európai uniós vagy a schengeni övezethez tartozó állampolgárok, akik 180 napnál nem régebbi oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással rendelkeznek arról, hogy átestek a fertőzésen, továbbra is kiválthatják a karanténkötelezettséget azzal a változtatással, hogy míg eddig két oltásra volt szükség, éjféltől egy oltás is elég lesz a határátlépéshez – mondta a miniszter. És indulhatnak majd Zadar, Rovinj és Sibenik szálláshelyeire (illetve az összes többi horvát helyre.)

A rendelet nem tesz különbséget a vakcinák származását illetően,

vagyis vélhetően még a kínai oltással is be lehet majd jutni a dél-nyugati szomszédunkhoz. Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigéngyorsteszttel lépték át a határt, és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kellett ismételniük a tesztelést. Az országba 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel is be lehet utazni.

Horvátországban az elmúlt napon 2007 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 332 183-at. Az elmúlt 24 órában 41-en haltak bele a fertőzés okozta Covid–19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7081-re emelkedett.

Szlovéniában péntekre 918-cal, több mint 240 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hét beteg hunyt el, és ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4250-re emelkedett.

Horvátország gazdaságának negyede az idegenforgalomból adódik, az állam hatalmas szerencséje, hogy ellentétben például a Maldív-szigetekkel, ide elsősorban közúton érkeznek a magyar, szerb, olasz, cseh és osztrák turisták, akik jelenleg ezt sokkal bátrabban kezdik meg, biztonságosabbnak ítélik mint a légi közlekedést.

Tavaly azért balhé is lett a horvát szezonból, mert a déli, bulisabb városokban és tengerpartokon nagyon sok fiatal gyűlt össze és terjesztette a kórt, ugyanakkor, ha valaki odafigyel, az autópálya, a bankkártyás fizetések és az izolált apartmanok nem olyan veszélyesek, miképpen a lecsökkent vendégszámmal a tengerpartok sem. Az éttermek azért tavaly is elég zsúfoltak voltak, mert ugyan a vendégszám apadt, de a nyitva tartó helyek száma is alacsonyabb volt, a mángolddal, főtt burgonyával tálalt grillezett kalamári elfogyasztására továbbra is inkább a kerthelyiségek, a teraszok ajánlatosak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!