Már az első oltás után is kisebb a továbbfertőzés veszélye a Pfizernél és az Astránál

2021. április 28. – 12:55

Másolás

Vágólapra másolva

Hogy mennyit ér az első oltás az ismétlőoltások előtt, akut kérdés Magyarországon is. Egy friss brit vizsgálat az AstraZeneca és a Pfizer-BionTech vakcinái esetében jó híreket hozott erről és az oltottak fertőzőképességéről is: az egyszeresen beoltottak akkor is csak fele akkora eséllyel adták tovább a fertőzést családon belül, ha az oltás után maguk még megfertőződtek.

Újabb bizonyíték, hogy az oltások nem csak a beoltott személyt teszik ellenállóvá, de a vírus fertőzőképességét is hatékonyan akadályozzák: egy most publikált brit kutatás szerint már az első oltás után jelentősen csökken a veszélye, hogy a fertőzöttek családon belül továbbadják a vírust.

A kutatásban 24000 olyan pácienst vizsgáltak, akiknél azután mutatták ki a laborvizsgálatok, hogy elkapták a koronavírust, miután egyszer már beoltották őket AstraZenecával vagy Pfizerrel. Önmagában az, hogy az első oltás után megfertőződhettek, nem meglepő, hiszen a védettség csak fokozatosan, teljes mértékben pedig a második oltás után alakul ki.

A mostani kutatás azonban azt mutatta meg, hogy még ezeknél a betegeknél is jobb a helyzet a fertőzőképesség szempontjából. Az eredmények szerint az AstraZenecával oltott fertőzöttek 49 százalékkal kisebb eséllyel fertőztek meg valakit a saját háztartásukon belül, mint azok, akik még nem kaptak oltást. A Pfizert kapóknál 38 százalékos a javulási arány. Négy héttel a vakcináció után a helyzet tovább javul: ebben az esetben 60, illetve 65 százalékkal kisebb a fertőzőképesség a kontrollcsoporthoz képest.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a BBC beszámolója szerint fantasztikus hírekről beszélt a kutatási eredmények bejelentése után, és arra biztatott mindenkit, hogy oltassa be magát, amint lehetséges. Mike Tildesley, a University of Warwick epidemiológusa arra emlékeztetett, hogy ugyan a vakcinák nem jelentenek száz százalékos biztonságot sem a megbetegedéstől, sem a továbbfertőzéstől, de a bizonyítékok szerint legalább bizonyos fokú védelmet nyújtanak, hogy továbbadjuk a vírust, ha már elkaptuk a betegséget. Valamivel az első oltások után az utóbbira is kisebb az esély: egy skóciai kutatás nemrég azt mutatta ki, hogy a Pfizer-BioNTech és az AstraZeneca vakcinájának már az első adagja is jelentősen csökkenti a kórházba kerülés kockázatát az oltás utáni negyedik-ötödik héttől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!