Négymillió beoltottnál nyitnak a színházak, aztán be is zárnak nyárra

2021. április 23. – 18:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A nyitás lehetősége egybeesik a kőszínházi évad végével. Az Örkény a járvány során közönsége és munkatársai védelme érdekében mindvégig az óvatosság felé hajlott, most is így gondolkodunk. Ma annyi mondható ki bizonyosan, hogy május folyamán nem tervezünk nyitni”

– írta az Örkény Színház megkeresésünkre. Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy négymillió beoltottnál – várhatóan jövő szerdán-csütörtökön – megnyitják a szolgáltatásokat a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek, többek között kinyitnak a színházak is: lapunk több színházat is megkeresett azzal kapcsolatban, hogyan terveznek a nyitással, a védettségi igazolványok tervezésével, illetve a színházakra a békeidőkben is jellemző nyári leállással.

Az Örkényhez hasonló választ adott a Radnóti Színház, mely levelében azt írta, a nyitással kapcsolatban „minden a későbbi bejelentésektől függ, de alapvetően számolnak nyári szünettel.” Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója azt írta,

„örülünk, hogy egyáltalán gondolkodhatunk az újranyitásról, de több információra van szükségünk. A pontos szabályozás és jogi keretrendszer ismeretében tudjuk felmérni a lehetőségeinket. A biztonság, a nézők és a munkatársak egészségének védelme továbbra is elsődleges szempont kell, hogy legyen”

– hozzátette, megfelelő óvintézkedések mellett folynak a próbák, a tervek szerint júliusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon és május elsején, a színház 125. születésnapján is készülnek előadással.

A Katona József Színházban is próbálnak, a biztonságos színházlátogatás megteremtéséhez pedig „megfelelő felkészülési időt kell hagyni”. A Katona több színházhoz hasonlóan számol a nyári leállással is.

Arra, hogyan tervezik ellenőrizni majd a vakcinaigazolványokat, a színház azt mondta,

„semmilyen információt nem kaptunk, nyilván nehezíti majd a belépési jogosultság ellenőrzését (ezek komoly adatvédelmi kérdéseket is felvetnek egyébként, például az sem világos, hogy hogyan ellenőrizzük le, ha egyáltalán ellenőrizhetjük, hogy egy adott védettségi igazolvány valóban a jegybirtokoshoz tartozik), de eddig is megoldottuk a ránk hagyott feladatokat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!