Operatív törzs: A harmadik hullám csúcsán vagyunk, de már csökken a fertőzöttek száma

2021. április 16. – 12:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A reprodukciós ráta végre egy alá csökkent, azaz apad a fertőzöttek száma. Bár a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán vagyunk, a lakosság harmada be van oltva, és elindultunk a javulás útján – mondta Müller Cecília, aki szerint senki ne bízzon a nyájimmunitásban, inkább oltassa be magát.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a járvány harmadik hullámának tetején vagyunk, de már enyhe csökkenést is lehet tapasztalni.

„Az óvodákban megtörténtek a szükséges fertőtlenítések, és azért is lényegesen biztonságosabb a visszatérés, mert az ott dolgozókat már kampányszerűen beoltották.”

Müller Cecília ugyanakkor elmondta: a számok csökkenése még törékeny, érdemi tendenciát nem lehet levonni belőle, például továbbra is ajánlott, hogy az iskolákban a gyerekek kezet mossanak, ne cserélgessék egymással a tízóraikat, az intézménybe érkező szülők is igyekezzenek betartani minden higiéniai és távolságtartási szabályt.

Végre apadnak a számok

Müller Cecília elmondta, hogy egy hete nagyjából stagnálnak, enyhén apadnak a járványadatok, de ez a javulás a szennyvízadatokban még nem érezhető, vagyis egy hétig még számítani kell arra, hogy enyhe mérséklődés mellett ezen a szinten maradnak a naponta bejelentett veszteségi értékek.

Éppen ezért nagyon fontos az összes védekezési lehetőségünk fenntartása, azok meghosszabbítása, illetve az oltás.

A jó hírek szerint a kórházban fekvők száma végre 10 ezer fő alá csökkent, de még mindig 1117 fő van lélegeztetőgépen. Ahogy az országos tisztifőorvos elmondta, sajnos sokszor hirtelen válik súlyossá a betegség, előbb egy kis köhögés, aztán máris gyors állapotromlás, érrendszeri tünet, magas láz, izomfájdalom jelentkezik, és ami a legrosszabb: fulladás.

Oltás: a lakosság harmada

Magyarországon immár 3,145 millió fő kapta meg az első adagot, ez a teljes lakosság 32 százaléka,

„az unióban csak 17 százalék ez a szám.”

A tisztifőorvos szerint nagyon jó érzés bejelenteni, hogy már minden ötödik, minden negyedik vagy éppen minden harmadik ember beoltotta magát. (Amikor a 164 kilométerre fekvő Balatonmáriafürdő felé utaztunk gyerekkoromban, én is mindig ezt számoltam, mikor vagyunk túl az út hatodán, ötödén, negyedén, harmadán, felén.)

Arra egyelőre nincsen konkrét válasz, hogy szükség lesz-e harmadik oltásra akár a kínai oltás, akár a Pfizer tekintetében.

„Egyszerűen nem telt el annyi idő, hogy ezt megmondhassuk, de a Magyarországon alkalmazott oltások mindegyike védettséget ad a súlyos szövődmények ellen, de a jövő protokolljai még kérdésesek”

– emelte ki Müller Cecília.

Ragályos az angol beteg

Müller Cecília hangsúlyozta, elsősorban a nagyon ragályos angol mutáns miatt különösen fontos most az egyéni felelősség.

Az influenzához hasonlón nem a nyájimmunitásra kell törekedni, nem a többiek fognak minket megvédeni, hanem a saját oltásunk.

A 65 év feletti lakosság oltást vállaló komponense már 90 százalékban megkapta az oltást, de a regisztrált fiatalok fele is megkapta,

„remélhetőleg éppen a magas kockázatúak”

– emelte ki a tisztifőorvos.

És ami a legjobb hír, immár 0,98 százalék a reprodukciós ráta, vagyis egy alá csökkent, ezzel tényleg elkezdhet mérséklődni a fertőzöttek száma. Az angol ragálynál a potenciális szám 4, ha a találkozások csökkentésével és az oltással ezt 1 alatt tartjuk, az több mint biztató.

Védelmi intézkedések meghosszabbítása

A védelmi intézkedések meghosszabbításáról és a feloldások második hullámáról elhangzott, hogy a kormány május 23-ig meghosszabbította a járvány elleni védekezés szabályait, miképpen a határellenőrzéseket is. Változatlan tartalommal hatályban marad a maszkviselés, a vendéglátóhelyekre és a felsőoktatási intézményekre, valamint a kijárási tilalomra vonatkozó szabályok.

A második szakaszos feloldási szabályok szerint viszont a vendéglátóhelyek reggel 5 és 21.30 között nyitva tarthatják a teraszokat, illetve a kerthelyiségeket, és itt nem kell maszkot viselniük a vendégeknek. Ők csak a vendéglátóhelyek belső területein ételelvitel esetén vagy a szükségletek elvégzése alatt a mellékhelyiségekben kötelezhetők maszkviselésre, de az alkalmazottaknak továbbra is mindenütt kötelező a maszk.

A szabályok betartásáról az üzemeltető gondoskodik, ha nem tesz így, százezer–egymillió forintos büntetést kaphat, de a renitens vendégnek is kiróható ötezer–ötszázezer forintos pénzbírság. A szálláshelyeken található éttermek, bárok, lokálok csak az üzleti céllal megszálló vendégeket szolgálhatja ki.

Csütörtökön

  • 517 személy szegte meg a maszkviselés szabályait, közülük 512 közterületen, 5 tömegközlekedési eszközön vagy megállóban.
  • Az üzletekben, vendéglátóipari egységekben nem volt szükség intézkedésre.
  • A kijárási tilalmat 224-en vették semmibe.
  • 50 446-an vannak hatósági házi karanténban, csütörtökön 6228 esetben kellett ezt elrendelni.