MTA: Nem okoz magzati károsodást a terhesen elszenvedett koronavírus-betegség, szoptatni is ér

2021. április 15. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-fertőzés tüneteinek elmúltával, valamint a védőoltás után sem szükséges késleltetni a gyermekvállalást, bármikor vállalható várandósság – írja legújabb (szám szerint: ötödik) hírlevelében az MTA Orvosi Tudományok Osztálya.

A hírlevél három szövegrésze közül az első a koronavírus-megbetegedés és a gyermekvállalás kapcsolatáról szól. „A várandósság önmagában nem jelent nagyobb veszélyt a koronavírus által történő megfertőződésre. (…) A várandósság alatt elszenvedett COVID-19 nem okoz magzati károsodást vagy vetélést” – jelenti ki a szövegrészt jegyző dr. Toldi Gergely neonatológus, immunológus (University of Birmingham), a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagja.

„A témában megjelent eddigi tudományos közlemények arról tájékoztatnak, hogy a védőoltást követően várandósokban is megjelennek a vírus ellen védő antitestek, sőt ezek a méhlepényen keresztül a fejlődő magzatba, a megszülető újszülöttbe is átjutnak, őt is védik. Az oltást követő súlyos szövődményről, biztonsági kockázatot jelentő tényezőről nem számoltak be. Mindezt figyelembe véve az illetékes egészségügyi szakmai szervezetek a cikk írásakor az mRNS-alapú vakcinák (Pfizer és Moderna) alkalmazását ajánlják várandósság esetén, de várható, hogy a használható vakcinák köre később még bővülni fog”

– írja Toldi Gergely.

A szöveg arra is kitér, hogy az első védőoltás a második vagy harmadik trimeszter idején (azaz a várandósság 12. hetét követően) vehető fel, míg a második oltást a baba megszületése után ajánlják. A szakember szerint az oltás különösen azoknak a várandósoknak javasolt, akiknek egyéb rizikófaktoruk, alapbetegségük van, vagy a munkájuk miatt nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Az orvosi hírlevél szerint a szoptató édesanyák bármikor felvehetik az első oltást, majd 5 héttel később az ismétlő vakcinát, mindez pedig indokolt is, hiszen az anyában termelődő antitestek a csecsemőbe is átjutnak az anyatejjel, őt is védeni fogják. A szoptatás folytatása egyébként – maszkviselés és rendszeres kézmosás mellett – aktív koronavírus-betegség esetén is ajánlott: a termelődő antitestek ilyenkor is átjutnak az újszülöttbe, ez azonban nem jelent veszélyt a csecsemőre.

„Az újszülöttek, csecsemők COVID-fertőzése az esetek döntő többségében tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel zajlik. E korosztály oltása jelenleg nem javasolt” – jelenti ki a szövegében Toldi. A szakember azt is aláhúzza: az, hogy a gyermek természetes úton vagy császármetszéssel jön világra, nem befolyásolja az újszülött fertőződésének kockázatát. Nem javasolt továbbá az újszülött elválasztása a fertőzött édesanyától, amennyiben elkülönítésük a kórházi tartózkodás alatt megoldható.

A teljes szöveg két további írással együtt (dr. Jakab Ferenc, az MTA doktora a variánsok és a vakcinák kapcsolatáról értekezett, dr. Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Biológiai Intézetének adjunktusa pedig a mutációs változásokat vizsgálta az immunitás tükrében) az MTA Orvosi Tudományok Osztályának hírlevelében olvasható. A hírlevél szerkesztője Jakab Ferenc, az MTA doktora, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!