Németország tárgyalásba kezd Oroszországgal a Szputnyik V beszerzéséről

2021. április 8. – 12:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Miután az európai uniós tagországok egészségügyi minisztereinek szerdai tanácskozásán az Európai Bizottság illetékese ismertette, hogy nem szerepel terveik között orosz oltóanyag beszerzéséről szóló szerződések kidolgozása, Jens Span német szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön azt mondta: Németország kétoldalú tárgyalást kezd Ororszországgal a Szputnyik V beszerzéséről a bizottság elzárkózása miatt.

Az MTI híre szerint a Spahn erről a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság rádiós hírműsorában beszélt csütörtökön, ahol azt is mondta, hogy a vásárlás első számú feltétele, hogy az orosz készítmény rendelkezzék EU-s forgalmazási engedéllyel.

A német kormány régóta azt képviseli, hogy nemzeti szinten kell megoldani a Szputnyik V beszerzését, ha az EU nem lép, és Jens Spahn már március közepén bejelentette, hogy hamarosan szállítási szerződéseket is köthetnek.

Egy hónappal ezelőtt Christa Wirthumer-Hoche, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezetője arra kérte az európai uniós tagországokat, hogy ne engedélyezzék az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát, amíg az ügynökség nem vizsgálta meg biztonságosságát és hatásosságát.

A vakcina európai uniós forgalmazását az EMA pozitív ajánlásával az Európai Bizottságnak kell hivatalosan engedélyeznie. Az EMA eddig a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca vakcináját engedélyezte. Ugyanakkor három uniós tagországban, Magyarországon kívül Csehországban és Szlovákiában engedélyezték vagy engedélyeztetési eljárásnak vetik alá a Szputnyik V-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!