Heti kétszer ingyen kapnak antigén gyorstesztet az angolok

2021. április 05. – 09:34

Másolás

Vágólapra másolva

Hetente kétszer ingyen lehet Angliában igényelni olyan antigén gyorstesztet, amivel 30 perc alatt kimutatható, hogy valaki fertőzött-e a koronavírussal, írja a BBC.

A program péntektől indul. A teszteket gyógyszertárakban, tesztelésre használt helyszíneken lehet megkapni, vagy postán is meg lehet rendelni.

Az angol egészségügyi minisztérium ezzel a döntéssel szeretné kordában tartani a fertőzések számát akkor, amikor az ország hamarosan elkezd fokozatosan kinyitni. A BBC szerint a döntésnek vannak kritikusai is, arra hivatkozva, hogy botrányosan sokba fog ez kerülni az államnak.

Ezek az antigén gyorstesztek már ingyen elérhetőek az iskolás gyerekeknek és családjaiknak, valamint azoknak, akiknek el kell hagyniuk az otthonaikat a munkához. Március 18. és 24. között 4,2 millió ilyen gyorstesztet használtak, ezek összesen 4502 pozitív esetet mutattak ki.

Angliában várhatóan nemsokára enyhíteni fognak a szigorításokon, a tervek szerint április 12-től megnyílhatnának a kocsmák és éttermek is, a boltok nagy részéről nem is beszélve. Boris Johnson miniszterelnök várhatóan azt is bejelenti majd nemsokára, hogy milyen országokba milyen feltételekkel utazhatnak ki és be az angolok.