A Magyar Orvosi Kamara szerint be kéne engedni az újságírókat a kórházakba

2021. április 2. – 10:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Hisszük, hogy a polgárok alapvető döntéseinek (oltás, korlátozó intézkedések fegyelmezett betartása) meghozatalát elősegítené, ha szembesülnének a valós helyzettel, azzal, amit az egészségügyi dolgozók nap mint nap átélnek”

írta a Magyar Orvosi Kamara az Alfahírnek, miután a lap megkérdezte, mit gondolnak arról, hogy 28 szerkesztőség, köztük a Telex is nyílt levélben fordult a kormányhoz és az operatív törzshöz, hogy engedjék a magyar sajtót, így a magyar nyilvánosságot tájékozódni arról, mi történik a járvány közepette a magyarországi kórházakban.

Ebben a levélben a szerkesztőségek a többi közt azt kérték, engedjék be az újságírókat és forgatócsoportokat a magyarországi kórházak Covid-osztályaira és az oltópontokra, és tegyék lehetővé, hogy az egészségügyi dolgozók szabadon nyilatkozzanak.

Minderre a kormány részéről előbb Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár reagált úgy, hogy „a kórházakban gyógyítani kell, nem kamerázni”. Orbán Viktor pedig annyit mondott, „nem most kell bemenni a kórházakba kamuvideókat és álhíreket gyártani”. A levelet aláíró szerkesztőségeknek semmi ilyesmi célja nem volt, a felvetés arra irányult, hogy a kórházak, orvosok munkáját semmiben sem hátráltatva, korrekten számoljunk be a világjárvány első vonaláról, az egészségügyről.

Most minderre a MOK úgy reagált, az elnökségük „messzemenőkig elkötelezett a transzparencia mellett, a járvánnyal kapcsolatos kérdésekben számtalan alkalommal kértük a kormányzatot ennek megvalósítására”. Hozzátették ugyanakkor, hogy ellenzik a tájékoztatás mindennemű politikai felhasználását, vonatkozik ez mind a politikusokra, mind pedig a sajtó képviselőire.

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Tóth Judit Mária pedig azt mondta a lapnak:

„Nagyon fontos lenne, hogy a sajtó munkatársai bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, és objektíven bemutathassák azt, hogy milyen heroikus küzdelem zajlik a kórházakban.”

Azt is mondta, hogy nyilván itt nem a szenzációhajhász képsorokra kell gondolni, és szerinte a sajtó is objektív tájékoztatásra törekedne, a személyiségi jogok figyelembevételével, a betegek arcának kitakarásával, és azzal a kikötéssel, hogy csak azok az egészségügyi dolgozók jelenhetnének meg a tudósításokban, akik ehhez hozzájárultak. Mint mondta:

„Nem gondoljuk, hogy ezzel akadályoznák az a kórházban zajló munkát, sőt, azzal, ha a tudósítások következtében az emberek komolyabban vennék a járványügyi szabályokat, csak segítenék az egészségügyi dolgozókat abban, hogy csökkenjen rajtuk a jelenlegi nyomás. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy a járványnak minél hamarabb vége legyen.”

A szakszervezeti alelnök szerint ahogy más országokban (például Olaszországban, az Egyesült Államokban, Romániában, Szlovákiában) tudósítottak a kórházakból, ez Magyarországon is alapvetően fontos lenne, mert így a társadalom jobban megértené, elfogadná, és betartaná a járvány lassítása érdekében meghozott korlátozásokat, a MOSZ szerint a hiteles információk hiánya miatt nem érzik át sokan a saját felelősségüket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!