Svédországban elhalasztják a nyitást a súlyos járványhelyzet miatt

2021. március 31. – 18:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Svédország legalább május 3-ig elhalasztja a koronavírus miatti korlátozások tervezett lazítását a járvány súlyosnak bizonyuló harmadik hulláma miatt, írja Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerdai bejelentése alapján az MTI.

Új szigorításokat nem rendelt el a kormányfő, de azt mondta,

„A helyzet komoly. Nagyon magas szinten van a fertőzés terjedése”

A svéd egészségügyi hatóság kedden azt javasolta a kormánynak, hogy halassza el az egyes korlátozások tervezett feloldását. A kormány többek között azt fontolgatta, hogy nagyobb látogatói számot engedélyez a vidámparkokban, a koncerteken és a labdarúgó mérkőzéseken.

Svédország viszonylag lazább korlátozásokkal és lakossági felhívásokkal különutas, egyben vitatott megoldást választott a járvány elleni küzdelemben. Az ország vezetése a tilalmak helyett végig inkább az ajánlásokra és az egyéni felelősségre helyezte a hangsúlyt.

Az utóbbi egy napban a skandináv országból 8441 fertőzöttet és 35 Covid-19 halálesetet jelentettek.

Johan Carlson svéd tiszti főorvos figyelmeztetett, hogy jelentéseket kaptak arról, hogy az ország egészségügyi ellátórendszere túl van terhelve és a járvány számos régióban drámai gyorsasággal terjed.

A tízmillió lakosú országban 804 886 fertőzöttje és 13 465 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins baltimore-i egyetem legfrissebb adatai szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!