Már egy dózis után is 80 százalékban véd a megfertőződés ellen a Pfizer és a Moderna vakcinája

2021. március 30. – 08:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az első dózis után legalább két héttel már 80 százalékban, a második adag felvétele után pedig már 90 százalékban véd a Pfizer–BioNTech és a Moderna mRNS-vakcinája a megfertőződés ellen – írja a CNN az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adataira hivatkozva. A nem laboratóriumi, hanem valós, tényleges körülmények között végzett felmérés során közel 4000 egészségügyi dolgozónál és frontvonalban dolgozónál vizsgálták a fertőződést december közepe és március közepe között, az érintettek nyolc különböző helyszínen dolgoztak szerte az Egyesült Államokban.

A résztvevőket, függetlenül attól, hogy voltak-e tüneteik, vagy sem, tesztelték orrgarat-mintavétellel, emellett pedig sms-ekben, emailekben és már orvosi jelentésekben kérdezték ki őket. A résztvevők több mint 62 százaléka már mindkét oltását, több mint 12 százalékuk pedig csak az egyik dózist kapta meg, ők összesen 2961-en voltak. Oltatlanokat is bevontak a vizsgálatba, ők 989-en voltak. Összesen 205 embernek lett pozitív a tesztje, közülük 161 nem volt beoltva, nyolcan csak az első dózist kapták meg, hárman pedig a második után fertőződtek meg. 33 esetet nem vettek figyelembe, mert az immunstátusz nem volt egyértelmű.

Több mint 87 százalékban a fertőzöttek tünetesek voltak, és körülbelül 23 százalék fordult csak orvoshoz. Két beteg került kórházba, de senki nem halt meg. Az eredmények a klinikai eredményekhez hasonlóak, ugyanakkor azért kiemelkedően fontosak, mert az érintett dolgozók jóval kitettebbek a megfertőződés veszélyének, mint az átlagpopuláció.

A januári izraeli eredmények is azt mutatták, hogy a Pfizer vakcinája nemcsak a súlyos szövődményeket szorítja vissza, hanem a fertőzés átadását is: akkor a legnagyobb izraeli egészségbiztosító pénztár, a Klalit 200 ezer, 60 évesnél idősebb páciens adatainak elemzéséből kimutatta, hogy két héttel az első dózis beadása után harmadával kevesebben voltak az új fertőzöttek között az idősek, és nem csak az oltottak körében csökkent a megbetegedések száma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!