A Sinopharm gyártója megvizsgálja, tényleg szükség van-e harmadik oltásra

2021. március 28. – 16:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai Sinopharm vakcina gyártója megvizsgálja, szükség van-e harmadik emlékeztető oltásra is a hatásosabb védettség érdekében – írja a Reuters. Az oltóanyagot gyártó Kínai Nemzeti Gyógyszerészeti Csoport ehhez áttekinti a III. fázisú klinikai vizsgálatok eredményeit.

Mint korábban megírtuk, az Egyesült Arab Emírségekben kettő helyett egy harmadik oltásra is szükség van, miután úgy találták, hogy bizonyos esetekben két oltás nem vált ki megfelelő mértékű védettséget, vagyis a szervezet nem termel elég antitestet a beoltottaknál.

Zang Juntao, a gyártó cég leányvállalataként működő CNBG (China National Biotec Group) alelnöke azt mondta: az eddigi előzetes eredmények alapján az emlékeztető oltás hatékonyan emeli az ellenanyagszintet, és megfelelő módon javítja a vakcina ellenállóképességét a mutációk ellen. A két Sinopharm-oltás hatására a szervezetben termelődött ellenanyag „meglehetősen jó” hatásfokkal semlegesíti a vírus brit, dél-afrikai és más változatait. Ezt a klinikai vizsgálatokon részt vett tesztalanyok vérmintáinak laboratóriumi vizsgálata is igazolja. Zang Juntao azt mondta: ezeket a teszteket most a vírus brazil és zimbabwei variánsaira is elvégzik.

Egy másik kínai cég, a Sinovac oltóanyagának tesztjei azt mutatták, hogy az antitestek hatása csökkent a dél-afrikai variánssal szemben, miközben a brit változat ellen hasonló volt a válasz, mint az eredeti vuhani verzió ellen – mondta Gao Kiang, a Sinovac Life Sciences menedzsere.

A Sinovac gyártója importálja a vírus brazil variánsát az oltóanyag fejlesztéséhez, és már megkezdődtek a vizsgálatok a dél-afrikai változattal is. A Sinovac szóvivője szerint az ellenanyagszint és az oltóanyag hatásossága között nem volt azonnal egyértelmű az összefüggés. A Sinovac egy klinikai vizsgálatban azt is tesztelte, hogy az alanyok nyolc hónappal a második dózis után egy harmadik emlékeztető oltást is kapnak.

Az antitestreakciók alapján a vírus dél-afrikai változata minden másik mutációnál nagyobb fenyegetést jelent – mondta a kínai CanSino Biologics egyik vezető tisztségviselője március elején. Zu Tao, a cég tudományos vezetője azt mondta: a CanSino első adagjának beadása után képződött antitestek blokkoló képessége négyszer jobban csökkent a dél-afrikai variánssal szemben, míg más vírusváltozatoknál ez a gyengülés kisebb mértékű volt.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!