Az ózdi kórház főigazgatója szerint olyan náluk a Covid-helyzet, mint tavaly az olaszoknál volt

2021. március 25. – 21:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Drámai képet festett az ózdi kórház igazgatója az Ózdi Városi Televízió műsorában a helyi Covid-helyzetről, Bélteczki János egyebek mellett arról beszélt:

„Azokat a felvételeket képzeljék el az ózdi kórházban, mint amilyenek tavaly Olaszországban készültek. Ezt éljük meg nap mint nap, óriási terhet ró ránk, mind fizikálisan, mind szellemileg.”

Az Almási Balogh Pál Kórház igazgatója azt mondta, a szakorvoshiány folyamatos problémát jelent náluk, többen nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést sem.

Bélteczki beszámolója alapján Ózdon 150 covidos beteget látnak most el, és 17-en vannak intenzív osztályon lélegeztetőgépen. Ennyi koronavírusos eset ellátásához már komoly átszervezésre volt szükség az osztályok között. Mivel a környék háziorvosi rendszerében is munkaerőhiány van (a 32 praxis jelentős hányada üres), sokan háziorvos helyett is a kórházba mennek. Szerdán negyvenen keresték fel a sürgősségit, közülük 17 embert már haza sem engedtek. Szinte mindegyiküknek oxigént kellett adni, és többeknek tüdőgyulladása volt.

(via Hvg.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!