Ugyanazzal a szondával, steril cső nélkül, néhány centiről szondáztattak a rendőrök Kópházán

2021. március 24. – 05:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy gyors szondás ellenőrzés lesz. Két-három centiről kell jó hosszan belefújni” – hallatszik az utasítás azon a videón, amit egy olvasó juttatott el a Telexhez. A férfi és felesége március 21-én autózott a 84-es főúton Kópházán, amikor a járőrök megállították és ellenőrizték őket. De nemcsak őket, hanem a létező összes sofőrt, aki arra járt, és mindenkivel ugyanabba a szondába fújattak be, állítja olvasónk.

Felesége azért is vette elő a telefonját és kezdett videózni, mert nem akarták elhinni, hogy akkor, amikor a járványügyi számok naponta rekordokat döntenek, és a brit mutáns miatt jóval gyorsabban terjed a vírus, ilyen módszerrel akarják kiszűrni az ittas sofőröket. „Végignéztem, ahogy az előttem lévő autókba is belógatta ugyanazt a szondát, amit aztán én is megkaptam, de nem akartam kötözködni, megfújtam” – mondta olvasónk.

A videón látható műszer egyébként passzív módban volt, nem volt rajta semmilyen steril cső, ilyenkor sokszor az is elég, ha a sofőr egyszerűen csak beszél előtte, hiszen csak az alkohol jelenlétét vagy hiányát akarják megállapítani. Ha így pozitív vagy nem egyértelmű az eredmény, akkor úgynevezett aktív módban fújatnak az autóssal a rendőrök. Vagyis egy steril csövet helyeznek a készülékre, azt kell a szájába vennie a sofőrnek, és erősen megfújni.

A kérdés, hogy indokolt-e ilyen járványügyi helyzetben a szondáztatás, már az első hullám alatt is felmerült. Akkor az ORFK úgy reagált, hogy „az elektromos légalkohol-teszterekkel közvetlen testi érintkezésbe steril mintavételi csöveken keresztül kerülnek az ellenőrzött személyek”. Azt is állították, hogy

„a befújás által az eszközről az ellenőrzött személyre történő fertőződés lehetősége nem áll fenn”.

A videó alapján ezen a szondán steril cső nem volt, és bár a virológus szerint a vírus visszaugrani ugyan nem fog a készülékről, „amennyiben a rendőrség nem fertőtleníti a műszer felületét, és véletlenül hozzáérinti a következő ember ajkához, az komoly fertőzésveszélyt jelent”. „Maga a fújás kiválóan alkalmas a potenciálisan fertőző nyálcseppek tömkelegének kijuttatására, puszta beszéd közben is komoly mennyiség tud kijutni” – teszi hozzá egy általunk megkérdezett virológus.

Arról, hogy egyáltalán át lehet-e törölni ezeket a műszereket magas alkoholtartalmú fertőtlenítőszerekkel, esetleg szokták-e máshogyan fertőtleníteni azokat két fújás között, még hétfőn kérdeztük meg az ORFK-t. Érdeklődtünk arról, hogy a rendőrség szerint a járvány harmadik hullámának felfutó ágában nem túl kockázatos-e ez a fajta rendőri ellenőrzés. És rákérdeztünk arra is, mire számíthat az az autós, aki a járványhelyzetre hivatkozva nem fújja meg a szondát. Mivel az ORFK nem reagált, kérdéseinket elküldtük a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak is. Onnan azt a választ kaptuk, hogy a kérdésekre „a jogszabályban meghatározott időn belül válaszolnak”.

FRISSÍTÉS: Szerdán este 21:22-kor érkezett meg az ORFK válasza. Az emailben azt írták: a passzív üzemben használt alkoholtesztereknél az autósok 15 centiméterről fújnak egy tölcsér felé, és nem kerülnek közvetlen fizikai kontaktusba az eszközzel. Szemben a steril csővel működő aktív teszterekkel itt a fúvás intenzitása lényegesen alacsonyabb, melyre az intézkedéskor fel is hívják a rendőrök a figyelmet. Az alacsonyabb intenzitás miatt a nyálrészecskék kiáramlása is kisebb volumenű.

A rendőrség szerint

„a fertőzésveszély csökkentése jogos érdek mind az intézkedő, mind az intézkedés alá vont részéről. (…) A passzív üzemben végzett alkoholteszteres ellenőrzéskor lehetőség van a készülék felületi fertőtlenítőkkel történő sterilizálására.”

Ha egy autós a jelenlegi járványügyi helyzetre hivatkozva megtagadja a szonda megfújását, a rendőr a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 44. §-ának felhatalmazása alapján mintavételre előállíthatja.