Koronavírus miatt halt meg a Fazekas Mihály Gimnázium 54 éves tanára

2021. március 24. – 20:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ötvennégy éves korában elhunyt F. Tóth Zoltán, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelem szakos tanára.

A gimnázium honlapján a következő szöveg olvasható: „Fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, F. Tóth Zoltán, a mai napon, 54 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Távozása mély fájdalommal tölt el mindannyiunkat. F. Tóth Zoltán tanár úr emlékét szívünkben megőrizzük.”

F. Tóth Zoltán a koronavírus áldozata lett. Egy kollégája a Facebookon azt írta:

A hivatalos állásfoglalás szerint „nem volt szükséges” előre hozni az oltási rendben, mivel 54 éves volt és egészséges; az, hogy tanár is volt, aki az elmúlt hónapokban is hetente többször kényszerült bemenni az iskolájába, nem számított.

F. Tóth Zoltán – Fotó: fazekas.hu
F. Tóth Zoltán – Fotó: fazekas.hu

Egy diákja megemlékezésében ezt írta: „Utoljára március közepén láttam őt, mikor pár dolog elintézése miatt be kellett mennem az alma materembe, a Fazekasba. Akkor még teljesen egészséges és boldog volt.”

F. Tóth Zoltán később kórházba került, majd az intenzív osztályon kezelték. Március 24-én hunyt el.

F. Tóth Zoltán korábban az érettségi tételkészítő bizottság tagjaként is dolgozott, és a Történelemtanárok Egyletének munkájában is aktívan részt vett, az Egyezzünk ki a múlttal! projekt előadója és társszerzője volt, olvasható az Egylet Facebook-oldalán.

Diákja így emlékezett rá: „Habár az iskola előtt most nem tudunk gyertyát gyújtani, otthon ezt mindannyian megtesszük, és felcsapjuk a kirándulásokról készült fotókat és az ön által mondott szóviccgyűjteményünket. A mélységes gyász az ilyenkor természetes emberi reakció, de emlékezzünk mosolyogva, a viccein elmélázva, hiszen az emlékét így tudjuk leginkább tisztelni.”

A gimnázium épülete előtt szerda este így is sok mécses és virág volt látható.

Virágok és mécsesek a Fazekas Gimnázium előtt – Fotó: Olvasónk
Virágok és mécsesek a Fazekas Gimnázium előtt – Fotó: Olvasónk

Hivatalos adatok ugyan nincsenek, de a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője szerint hatvan tanár halt meg a több mint egy éve tartó koronavírus-járvány alatt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!