Banksy ezzel az egymilliárdos festménnyel támogatja a brit egészségügyet

2021. március 23. – 16:50

frissítve

Banksy ezzel az egymilliárdos festménnyel támogatja a brit egészségügyet
Fotó: AFP / University Hospital Southampton / Stuart Martin

Másolás

Vágólapra másolva

A becslések szerint mintegy egymilliárd forintnyi bevétel folyik be a brit állami egészségügyi szolgálathoz abból az aukcióból, amin kedden elárverezik Banksy festményét.

A „láthatatlan” brit utcaművész Game Changer című festménye tavaly májusban jelent meg a Southamptoni Általános Kórházban a koronavírus-járvány első hullámában, írja az AFP.

A fekete-fehér festményen egy kisfiú látható, aki maszkot és köpenyt viselő ápoló babával játszik. A háttérben Pókember és Batman egy szemetesből nézi az új szuperhőst.

Banksy a festményhez írt levelében megköszönte a kórház személyzetének a járvány elleni küzdelemben végzett munkáját.

„Köszönöm mindazt, amit tesznek. Remélem, hogy a festmény egy kicsit felderíti a helyet, még akkor is, ha fekete-fehér”

– írta.

A Christie's aukciós ház az eladás előtt 2,5 millió font (kb. egymilliárd forint) és 3,5 millió font (kb. 1,5 milliárd forint) közé becsülte a mű értékét.

Az aukció bevételét a brit állami egészségügyi szolgálat jótékonysági szervezetei kapják, de a festmény reprodukciója továbbra is a Southamptoni Általános Kórházban látható majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!