A háziorvosok is berendelhetők kórházi munkára

2021. március 23. – 19:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hatékonyabb egészségügyi védekezés, a betegellátás és az egészségügyi dolgozók kiegyensúlyozottabb terhelése és a védőoltási program végrehajtásának biztosítása érdekében a területileg illetékes kórházak szakmai irányítása alá kerülnek az önkormányzati szakrendelők a veszélyhelyzet idejére – tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont kedd este az MTI-t. Az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a legkiélezettebb védekezési helyzetben egységes irányítás alá tartozzon az egészségügyi ellátórendszer, fokozva a vírus elleni védekezés hatékonyságát.
Kiemelték: a koronavírus-járvány most zajló harmadik hullámában minden eddiginél több a kórházi beteg, és nagyobb terhelés alatt vannak a kórházak. Fontos, hogy az önkormányzati fenntartású szakrendelők és dolgozóik is szükség szerint részt vegyenek a járvány elleni védekezésben, és koordináltan lássák el betegellátási feladataikat, és az oltás tömeges szakaszában majd megfelelően hajtsák végre az oltási feladatokat.

A jogszabály ezért a veszélyhelyzet idejére a városi kórházakhoz telepíti a területükön működő önkormányzati fenntartású járóbeteg-szakellátók tekintetében a szakmai irányítási jogkörök gyakorlását, a járóbeteg-szakellátó szolgáltató működésének felügyeletét, és a javaslattételt a járóbeteg-szakellátó egészségügyi szolgáltató egészségügyi dolgozói és szakdolgozói jogszabályban meghatározott berendelésére. A jogszabály rögzíti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi intézmények folyamatos munkarendben működnek.

Emellett a kormányrendelet az irányító megyei intézmények (azaz a megyei kórházak, a vidéki egyetemi klinikai központok, a fővárosi centrumkórházak) hatáskörét kiterjeszti az illetékességi területen valamennyi egészségügyi tevékenység irányítására. Az irányító megyei intézménynél 24 órás vezetői ügyeletnek kell működnie.

A veszélyhelyzet ideje alatt az önkormányzati szakrendelők vezetői fokozott felelősséggel kötelesek vezetési, irányítási feladataik ellátására, különösen felelnek az általuk vezetett szakrendelő folyamatos, teljes körű, határidőben történő és valós adatszolgáltatásáért.

A szakrendelők vezetői kötelesek a hatékony és összehangolt védekezés érdekében az országos kórház-főigazgató védekezés megszervezésére vonatkozó utasításait végrehajtani, folyamatos kapcsolatot tartani az irányító szerv vezetőjével, az Országos Mentőszolgálattal, valamint a megyei, fővárosi védelmi bizottsággal. Az önkormányzati szakrendelőt működtető egészségügyi szolgáltató felelős az általa végzett védőoltási tevékenység jogszerűségéért, szabályszerűségéért, szakszerűségért – olvasható a Koronavírus Sajtóközpont közleményében.

Frissítés szerda reggel:

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint háziorvosokat a megyei kórházak a háziorvosok felett irányítási jogot gyakorolhatnak. Az egyéb szakképzettséggel rendelkező háziorvosokat – a védőoltási tevékenység sérelme nélkül – a megyén belül működő, fekvőbeteg- vagy járóbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézményhez kirendelhetik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!