Hallásvesztés, fülzúgás, szédülés – ezeket is felírhatjuk a Covid-tünetek közé

2021. március 22. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hallószervi panaszok is erősen köthetők a koronavírusos megbetegedéshez, állítja egy friss tanulmány. A panaszok között hallásvesztés, fülzúgás és szédülés is előfordul, ezek közül a fülzúgás a leggyakoribb a betegségen átesők közötti 14,8 százalékkal, második helyen a hallásvesztés (7,6%), a harmadikon pedig a szédülés (7,2%) áll, írja a SkyNews a vizsgálati eredmények alapján.

A tanulmányt készítő kutatók – a Manchesteri Egyetem és a Manchesteri Orvosbiológiai Kutatóközpont szakemberei – 24 másik tanulmány eredményeit vizsgálták meg, így jutottak arra a megállapításra, hogy a koronavírus hallószervi panaszokat is okoz. „Ha igaz, hogy a betegek 7-15%-a tapasztal ilyen tüneteket, akkor azt nagyon komolyan kell venni” – idézi a cikk az egyik manchesteri hallásklinika professzorát, Kevin Munrót.

Az újabb tünetek megállapításán felül ugyanakkor nem világos, hogy a koronavírus miért okozza a hallószervi panaszokat. A cikk ugyanakkor megemlít egy brit koronavírusos beteget, akit még decemberben szállítottak kórházba a fertőzés miatt, a fülzúgása pedig azóta sem múlt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!