A felnőtt lakosság felét már beoltották a briteknél

2021. március 20. – 14:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy-Britannia felnőtt lakosságának fele már megkapta a koronavírus elleni első oltást – közölte szombaton Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. Az országban lassul a járvány.

Hancock a Twitteren megjelent bejegyzésében közölte azt is, hogy az előző 24 órában többen részesültek a vakcinában, mint a december 8-án kezdődött nagy-britanniai oltási kampány bármelyik eddigi napján.

A miniszter számszerűen nem részletezte a legfrissebb oltási adatokat. A brit statisztikai hivatal (ONS) becslése szerint azonban Nagy-Britanniának jelenleg hozzávetőleg 52,7 millió felnőtt lakója van, így Hancock szombati bejelentése alapján elérhette a 26,35 milliót az eddig beadott első oltási adagok száma, írja az MTI.

Az egészségügyi minisztérium előző nap bejelentette, hogy a megelőző 24 órában rekordszámú, 660 276 oltást adtak be országszerte – ebben az első és a második oltási dózisok is szerepeltek –, így Matt Hancock szombati tájékoztatása azt is jelenti, hogy ezt a rekordot az elmúlt egy napban sikerült megdönteni.

A brit kormány célkitűzése az, hogy április 15-ig az 50 év feletti korosztályok mindegyik tagja, július végére a teljes brit felnőtt lakosság részesüljön a koronavírus elleni oltásnak legalább az első adagjából.

Az egészségügyi miniszter a Twitteren megjelent szombati videóüzenetében kijelentette: hatalmas siker, hogy a felnőtt brit lakosság fele már megkapta a koronavírus elleni oltást, hiszen a vakcina kínálja a kiutat a járványból.

Hancock éppen ezért kérte, hogy mindenki, aki megkapja az állami egészségügyi szolgálattól (NHS) az értesítést, hogy felkeresheti a legközelebbi oltási központot, éljen a lehetőséggel, és adassa be magának a koronavírus elleni vakcinát.

Visszavonulóban a járvány

Nagy-Britanniában minden friss mérőszám szerint visszavonulóban van a koronavírus-járvány. A brit statisztikai hivatal széles körű lakossági próbaszűrésekre alapuló legújabb becslése szerint Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – jelenleg 160 200 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma. Ez azt jelenti, hogy minden 340 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 0,29 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus.

Az ONS számítási módszertana egy hónappal ezelőtt még 481 300 angliai fertőzöttet valószínűsített. Az akkori vizsgálat alapján abban az időszakban az angol lakosság 0,88 százaléka volt koronavírus-fertőzött, vagyis jelenleg nem egészen az egyharmada az egy hónappal ezelőttinek a lakosságarányos aktív fertőzöttségi ráta Angliában.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint az R reprodukciós ráta az Egyesült Királyság egészének átlagban 0,6 és 0,9 között van. A felső becslési szint minimálisan emelkedett, mert a múlt héten még 0,8 volt, de a becslési sáv mindkét szélső értéke továbbra is a kritikus 1-es szint alatt jár.

Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 6-9 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis a járvány terjedési üteme e mérőszám szerint is lassul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!