MOK: A politikusok ne hasznot akarjanak kovácsolni a járványból, hanem fogjanak össze

2021. március 19. – 17:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fejezzék be a politikusok a politikai haszonszerzést, a sajtó pedig korrektül tájékoztasson: írja az MTI a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökségének kérése és közleménye alapján.

A MOK azt kéri az emberektől, „szakmai és politikai döntéshozóktól, újságíróktól, médiában szereplő véleményformálóktól”, hogy ne gyártsanak álhíreket, fejezzék be az „illúziókeltést” és a „vádaskodást”. A politikusoktól a MOK azt kéri, hogy a járvány „eddigi legsúlyosabb időszakában”

„fejezzék be mind a hamis illúziók keltését, mind a vádaskodást, a lakosság félrevezetését és elbizonytalanítását”.

És „ne politikai tőkét akarjanak kovácsolni, hanem összefogva a politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerüket a helyi és országos problémák azonnali megoldásának érdekében mozgósítsák.”

A sajtótól azt kérik, hogy

„ne legyen értelmezhetetlen szakadék a kormánykritikus és a kormánypárti vagy közszolgálati hírek között, mert a tények nem oldalfüggőek”.

Azt is kérik, „a hangzatos, klikkvadász szalagcímek helyett a korrekt és objektív tájékoztatást tartsák szem előtt”.

„Kérünk mindenkit, hogy a hónapok óta az emberéletek megmentésén küzdő orvosok, egészségügyi dolgozók segélykiáltásait, a valós helyzetet, mindennapi küzdelmeiket leíró beszámolóit ne keverjék össze a politikai nyilatkozatokkal”

– zárják.

Arról, hogy a félretájékoztatás hogy vezet a kommunikációba vetett bizalmatlanság, akár adott esetben egészen a járvány tagadása felé, itt írtunk hosszan cikkünkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!