Szél Bernadett: A vírus minden negyedik áldozata szociális otthon lakója volt

2021. március 17. – 18:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszas küzdelem után megkapta Müller Cecíliától a szociális otthonok fertőzöttségi és halálozási adatait március 5-ig bezárólag Szél Bernadett, a független országgyűlési képviselő pedig Facebook-oldalán tette közzé a legfontosabb részleteket. Szél posztja alapján kiderült többek közt, hogy a vírus minden negyedik áldozata szociális otthon lakója volt, illetve az is, hogy a járvány őszi hulláma 25-ször több halálos áldozatot szedett az idősotthonokban, mint az első.

Szél szerint „a legkiszolgáltatottabb honfitársaink tragédiáját mutatják ezek a statisztikák”, és azt is hozzátette, hogy nem neki kellett volna ezeket kiszámolnia, hanem a kormánynak. Ha pedig nem tették, akkor kiadhatták volna hamarabb is az ehhez szükséges adatokat. A politikus úgy véli, hogy a nyilvánosság nem akadályozza, hanem segíti a védekezést, mert fényt derít az esetleges hibákra, mulasztásokra, rossz döntésekre.

A nyilvánosan elérhetővé tett adatokból kiderült többek közt, hogy a második hullámban hunyt el a koronavírus idősotthoni áldozatainak 96 százaléka – márciustól június 30-ig 140 idősotthoni gondozott hunyt el, szeptember és március 5-e között 3512 fő. A két hullám összesített adatai alapján a március 5-ig koronavírusban elhunytak 24 százaléka volt szociális otthonok lakója, vagyis a vírus minden negyedik áldozata itt élt.

Mint Szél írta, az első hullámban a 140 idősotthoni elhunyt 70 százaléka volt fővárosi otthon lakója, a második hullámban viszont ez 5 százalékra csökkent, azaz az ősszel kezdődő hullámban az idősotthoni elhunytak 95 százaléka vidéki otthon lakója volt. A második hullámban a fertőzött otthonokban gondozottak harmada fertőződött meg átlagosan. A gondozók közül az első hullámban öten hunytak el, a másodikban pedig tizenhárman, ami nem számottevő növekedés, az viszont igen, hogy míg az első hullámban 137 dolgozó lett pozitív, a másodikban 8273.

Szél azt is kifogásolta, hogy ennyi idő után sem kapott teljes táblázatot, a tavaszi hullám adatait tartalmazóból ugyanis hiányzik a férőhelyek számára vonatkozó oszlop, pedig az alapján látni lehetne például, hogy az ország legnagyobb idősotthona, a Müller Cecília által sokat említett 544 fős Pesti úti idősotthon. Azt is szóvá tette a posztjában, hogy van, ahol kevesebb elhunytat jelzett a táblázat, mint legutóbb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!