Hegymászóként érkezett, de lebukott kétezer koronavírus-vakcinával

2021. március 17. – 12:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nepáli hatóságok szerdán vizsgálatot indítottak annak a bahreini hercegnek az ügyében, aki hegyet mászni érkezett az országba, ám a nepáli egészségügyi hatóságok engedélye nélkül kétezer dózis koronavírus-vakcinát is magával vitt.

A BBC beszámolója szerint a hegymászóként is ismert Mohamed Hamad Mohamed al-Halífa hétfőn érkezett az országba, mintegy 2000 adag AstraZeneca-oltással. A herceg és csapata a kötelező, hétnapos karantén után a gorkai járásbeli Chumnurbiba utazott volna, ahol azt tervezték, hogy „2000 adag AstraZeneca vakcinát osztanak ki a Covid-19-fertőzés ellen Samagaun falu lakosságának”. A jótékonykodás után pedig megmászták volna a Mount Everestet.

A rendszeren viszont fennakadtak, a nepáli gyógyszerfelügyelettől ugyanis nem kértek engedélyt az oltóanyag behozatalára, így annak felhasználásról a vizsgálat dönt majd, írja az MTI.

A herceg és a bahreini királyi gárdából álló csapata már tavaly októberben is járt az országban, akkor még külön hatósági engedéllyel, Nepál ugyanis ősszel – a járványügyi intézkedések keretében – lezárta határait a külföldiek előtt. A határzárat a hegymászók előtt viszont nemrég feloldották, az ország gazdasága ugyanis megsínylette a Himalájába igyekvő turisták elmaradását. A módosított rendelkezések értelmében a hegymászókra egyhetes karantén és egy, az érkezést követően elvégzett koronavírusteszt vár.

A közel 30 millió lakosú Nepálban január 27-én azután kezdődött meg a koronavírus elleni oltási kampány, hogy az ország egymillió dózis AstraZeneca-vakcinát kapott a szomszédos Indiától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!