A náluk vizsgált fertőzöttek 95 százalékában már a brit variánst mutatja ki egy magyar labor

2021. március 11. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vizsgált, pozitív minták 95 százalékában már a brit variánst találták meg Magyarországon az utóbbi időben – közölte a Neumann Labs diagnosztikai laboratórium a saját eredményei alapján.

„A nukleinsav-alapú PCR teszt nemcsak elképesztő hatékonysággal képes fertőzések kimutatására, de egy hatékony vírusterhelést mérő módszer is. Magyarán nem csak azt mutatja ki, hogy valaki fertőzött-e, hanem azt is, hogy feltehetőleg mennyi vírus van a szervezetében. Az utóbbi időben a nálunk elvégzett napi 3000 tesztből a pozitívnak bizonyult minták 95 százalékában már a brit variánst azonosítottuk, de ami még ennél is ijesztőbb, hogy ezekben a mintákban jóval több, átlagosan 15-ször annyi vírust mértünk, mint a korábbi, az első és második hullámban terjedő vuhani vírusfertőzöttek esetében”

– fogalmazott Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

Az, hogy a brit variáns nagyon elterjedt lehet Magyaroszágon, sejthető volt abból is, hogy Merkely Béla korábban arról beszélt: Budapesten körülbelül 80-90 százalékban már a brit variáns lehet a felelős a fertőzésekért, ugyanakkor pontos adatok erre nem állnak rendelkezésre – épp ezért is olyan fontos a labor eredménye, még ha egyetlen laboratórium nem is feltétlenül reprezentatív.

A súlyosságot, pontosabban a mintákban mért vírusmennyiséget több mint 1500 PCR-teszt adatainak elemzésévből nyerték, ez alapján jutottak arra, hogy jóval magasabb ez az érték, mint az első és második hullámban mért adatok. Noha nincs még egyértelmű tudományos igazolás arra, hogy a brit variánssal fertőzötteknél jóval magasabb lenne a kórházba kerülés kockázata, az a Telex által megkérdezett Covid-osztályos orvos vagy Müller Cecília beszámolóiból is jól látszik, hogy egyre több fiatal betegszik meg, és egyre közülük egyre többeknek van szüksége kórházi ellátásra, szemben az első vagy a második hullámban tapasztaltakkal.

Azt, hogy a brit variáns súlyosabb betegséget is okozhat, az is alátámaszthatja, hogy a kórházi betegeken belül a súlyos és gép lélegeztetést igénylő betegek számának emelkedése között nem volt időbeli eltolódás, vagyis ősszel először felfutott a kórházi esetek száma, és ezt csak késleltetve követte a súlyos és a lélegeztetett betegek számának növekedése. „Most az az érdekes, hogy nem nagyon volt ilyen késleltetés. Ahogy elkezdett nőni az esetszám, gyakorlatilag azonnal elindult felfelé a többi mutató is” – mondta erről korábban Ferenci Tamás.

A Neumann Labs szerint a súlyosságot az magyarázza, hogy a betegekben lévő vírusmennyiség arányban állhat a betegség súlyosságával, így szerintük feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember – köztük fiatalok is – kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy azért jóval fertőzőbb ez a variáns, mert „a betegekben egyszerűen több vírus termelődik, így könnyebben tudják átadni azt. Sajnos már teljesen egyértelmű az is, hogy ez a mutáció vált a dominánssá, a nálunk kimutatott fertőzések 95%-a köthető a brit mutánshoz, míg a dél-afrikaiból mindössze néhány esetet találtunk” – fűzte hozzá az ügyvezető.

A vállalat a járvány tavaly tavaszi kezdete óta végez teszteket. Eddig összesen 200 ezer feletti tesztet végzett el, az utóbbi hetekben a pozitív esetek aránya a náluk elvégzett tesztek esetében megközelítette a 20 százalékot.