Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

A Balaton-part az nem egy üdülőhely most, mondja Balatonfenyves polgármestere

2021. március 8. – 16:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hétfőn életbe lépő szigorítások miatt a Velencei-tó és a Balaton környékén is attól tartanak, hogy a járványhelyzet ellenére, a városokból menekülni próbálók miatt nagyobb tömeg alakulhat ki a tópartokon.

A Velencei-tónál akkora tömeg volt már a hétvégén is, hogy most inkább azt kérik, ne nyissanak ki a büfék.

„Sajnos a hétvégi tapasztalataink azt mutatják, hogy sokan kívánkoznak a szabadba, az éttermek előtt hosszú sorokban várakoznak az emberek. Mind a maszkhasználatot, mind a távolságtartást szinte lehetetlen így betartani”

– írja a Velence Korzó üzemeltetése a hétfői Facebook-posztjában, amelyben azt kérik, hogy „a korzót most hagyják meg a velenceieknek”.

A balatonfenyvesi strandot tavaly tavasszal, a járvány első hulláma miatt így zárták le. Fotó: MTI/Varga György
A balatonfenyvesi strandot tavaly tavasszal, a járvány első hulláma miatt így zárták le. Fotó: MTI/Varga György

Hasonló üzenetet fogalmazott meg a korlátozások idején a Balatonra menekülő tömegektől tartva hétfőn Balatonfenyvesen polgármestere, aki egy személyben a Balatoni Szövetség elnöke is. Lombár Gábor az ATV-nek azt mondta:

„Azt kérem, hogy a Balaton-part az nem egy üdülőhely most. Ez egy ugyanolyan magyarországi település, amelyik próbálja túlélni ezt az időszakot. Attól még, hogy a süt a nap és gyönyörű a Balaton, az még nem jelenti azt, hogy itt aztán el lehet felejteni mindent, ami a bajainkkal kapcsolatos. Kérek mindenkit, hogy tartsák be a szabályokat.”

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől